A Bányászati és Erdészeti Akadémia épülete Selmecbányán (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Nehéz lenne eldönteni, hogy Trianon mely területen okozta a legnagyobb veszteséget a magyarságnak, de az, hogy az értelmiség, a szellemi vezetőréteg számbeli megfogyatkozása a mai napig érezhető, nyilvánvaló.  Trianon és a magyar felsőoktatás tárgykörében harmadik konferenciáját tartotta a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár, valamint a Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség.

Ezúttal az egyetemi hallgatóság összetételében, sorsában bekövetkezett változások, a numerus clausus (a legszélesebb értelemben, nemcsak a zsidó származásúak arányát tekintve) kérdésköre állt a konferencia középpontjában.

Ujváry Gábor, a VERITAS intézet igazgatója a magyar felsőoktatásban végbement változásokat a 20. század elejétől eredezteti, amikor megjelennek és hatnak az egyetemi ifjúságra a különböző bal- és jobboldali mozgalmak. Nagy változást hoz az I. világháború, mégpedig a diákság összetételében: felére csökken a fiúk aránya és háromszorosra növekszik a lányoké.

Ujváry Gábor (Fotó: Cservenka Judit/Felvidék.ma)

Radikális átalakítást 1919 elején Kunfi Zsigmond, a Károlyi-kormány közoktatási minisztere kísérel meg az egyetlen, a budapesti tudományegyetemen, (Pozsony és Kolozsvár már elfoglalva, Debrecen is román kézre kerül). Kunfi durván megsérti az egyetemi autonómiát, majd a teljes felszámolását és központosítását a Tanácsköztársaság hajtja végre.

A kontinens egyik legpatinásabb intézménye, a Selmeci Akadémia már 1918 decemberében megkezdi könyvtárának, felszerelésének átmenekítését a csehek által meg nem szállt magyarországi területre, míg Kolozsvár és Pozsony egyetemének teljes tanári kara és diáksága több turnusban 1919 őszén menekül át.

1919 őszén megkezdődik a magyar egyetemeken a visszarendeződés: Huszár Károly miniszter (még miniszterelnöksége előtt), majd utóda: Haller István az egyetemi autonómia visszaállítását követelik, de a Közgazdasági Kar felállításánál ez nem érvényesül. A kommün alatt elbocsátott húsz professzor visszakerül az egyetemre, az akkor kinevezetteket viszont elbocsátják, köztük Babits Mihályt, míg többen nyugatra menekülnek, köztük Hauser Arnold, Mannheim Károly, Hevesi György, Pólya György. Távozásukat nagy veszteségként említette Ujváry Gábor.

A tisztogatás egészen az altisztekig terjed, de a hallgatók között is megtörténik, amit elsősorban a diákság vezetői kezdeményeznek.

Az újra működő diák segélyszervezetek mellett politikaiak is alakulnak: úgynevezett bajtársi egyesületek, amelyek közül  a Turul és a Hungária felekezetközi, az Emericana katolikus.

Vajda Tamás (Fotó: Cservenka Judit/Felvidék.ma)

Előadásában Ujváry Gábor gyakran hivatkozott Angyal Dávid történész 1943-ban megjelent naplójára. (Az I. világháború előtt, majd a két világháború között ismét egyetemi tanár 1929-30-ban gr. Klebelsberg Kunó miniszter hozzájárulásával Habsburg Ottó történelemtanára volt.) A zsidó származású kortárs hiteles képet fest a numerus claususról, amelynek fő követelői az említett bajtársi szervezetek voltak, amelyek a proletárdiktatúrát zsidó uralomnak tekintették. Az első létszámkorlátozást követelő beadvány mégsem vallási szempontból született, hanem a nők számának csökkentéséről az orvosi karon. Ezt követte a jogi karon az arányosítás igénye, ez már a zsidó származásúakkal volt kapcsolatban, majd a debreceni orvosi karon is, ahol Kenézy Gyula rektor, valamint a jogi, bölcsész és teológiai hallgatók is elutasítják a követelést. Többnyire a diákság követelése volt a numerus clausus, míg a professzorok jogi érzékével ellenkezett.

Az orvosi kar Debrecenben 1919 őszén alakul, amikor Pesten a közgazdasági.

Eldől az elmenekült egyetemek sorsa is. Teleki Pál támogatta a kolozsvári intézmény Szegedre kerülését, míg az eredetileg Szombathelyre tervezett pozsonyi egyetem Pécsre, a Selmeci Akadémia Sopronba költözik.

A klebelsbergi kulturális geográfia koncepciója jelent meg az egyetemek aránylag egyenletes elhelyezésében a maradék ország területén.

Az őszi zavargások miatt 1920 januárjában indul meg a legtöbb egyetemen az oktatás. Ebben az évben jelenik meg Hóman Bálint A magyar tudományosság jövője című, az egyetemek legfontosabb feladatait meghatározó programadó tanulmánya.

A békedelegáció munkájában is számos professzor részt vett, kifejezve a sérelmeket a pozsonyi és a kolozsvári egyetemek, valamint tanáraik elűzése miatt.

Az utódállamokban ezzel megszűnt a magyar felsőoktatás, csupán kis létszámú egyházi intézmények működhettek. A következmény katasztrofális: a magyar diplomások ma is csupán feleannyian vannak – arányszámukat tekintve – mint a többségi román, szlovák, szerb társaik, míg 100 évvel ezelőtt 80% volt a magyar.

Az egykori selmecbányai iskola (Fotó: Cservenka Judit/Felvidék.ma)

Ujváry Gábornak az egész kérdést áttekintő előadása mellett a többi előadó egy-egy jelentős egyetem helyzetét elemezte a háború alatt és után különös tekintettel a diákság frontszolgálatban való részvételére, a felekezeti megoszlásra, majd a numerus claususra. Például a szegedi egyetemen – mint Vajda Tamástól, a Szegedi Egyetem Levéltárának igazgatójától hallottuk – 1920-21 őszén már nem érvényesült a numerus clausus, de például az első évfolyamot kezdő joghallgatók között az izraelita vallásúak öt évvel fiatalabbak, mint a reformátusok. Utóbbiak közül sokan a négy évig tartó háborúban való részvétel mellett 1919 júliusától még a nemzeti hadseregben is szolgáltak. Olyan érdekességeket is kimutatott az egyetem 1914 és 1920 közötti adatbázisa, hogy a bölcsészek között a reformátusok aránya volt magas, a jogászoknál a katolikusoké.

A Selmecbányáról átmenekített Akadémiáról két előadás is szólt. Sági Éva a Soproni Egyetem Központi Könyvtár és Levéltár vezetője és Homor Péter ugyanennek az intézménynek a levéltárosa más-más szempontból tekintettek vissza az időszakra.

Sági Éva (Fotó: Cservenka Judit/Felvidék.ma)

Sági Éva elmondta, hogy a költözés után három évig a Károly Laktanyában folyt az oktatás, utána kapták meg a Katonai Főreáliskola épületegyüttesét. A selmeci akadémisták többsége teljesített katonai szolgálatot. Az 1918-19 őszén beiratkozott 400 diák közül csak 30 volt, aki nem járt a fronton. Az Akadémiának 80 hősi halottja volt, köztük egy tanársegéd, valamint két olyan diák, aki nem a háborúban, hanem a nyugat-magyarországi harcokban esett el.

A numerus clausus nem érintette az Akadémiát, viszont érdekes adat, hogy az országos átlagnál jóval többen iratkoztak be az alacsonyabb származásúak közül.

Továbbá hogy az intézmény vonzáskörzete is nagyobb volt a többi egyeteménél, hiszen a háború előtt még Hunyad megyéből is jöttek. Természetesen a soproni átköltözés után nagyon megváltozott a területi kép.

Homor Péter néhány érdekes diáksorsot mutatott be azok közül, akiknek pályáját megszakította a háború és az átköltözés. Király Lajos selmecbányai születésű volt, apja a selmeci líceum utolsó igazgatója. A családban Király Lajos lett az első erdész, diplomáját már a háború után Sopronban szerezte, majd sok fordulat után Szilvásváradon és Miskolcon talált munkára és otthonra családjával. Élményeit három kötetben írta meg, amely az interneten letölthető.

Honor Péter (Fotó: Cservenka Judit/Felvidék.ma)

A másik diák, Fodor Gyula a háború miatt négy év csúszással lett erdőmérnök. 1956-ban az egész soproni főiskolával Kanadába ment, ahol magas kora ellenére még kinevezték tanárnak. 1982-ben Edmontonban halt meg.

                x x x

Homor Péter még egy selmeci, azaz soproni diák nevét említette: Boross Györgyét, akiben Boross Péter miniszterelnök az édesapját tisztelhette. E tudósítás írójának volt még szerencséje a Magyar Rádió számára interjút készíteni a szálfaegyenes, szellemileg friss idős úrral élete nagy élményéről, a soproni népszavazásról, amelyben erdészhallgatóként tevékenyen részt vett. Elmesélte, hogy bár családja hagyományai szerint ő is erdőmérnöknek készült, de előbb, érettségi után bevonult, az olasz fronton megsebesült, IV. Károlytól kitüntetést is kapott. Közben megtanultam, hogy mi a „Hindernis” (akadályként szolgáló szöges dróttekercs – K.u.K. nyelven). Így jutottunk el a történetben Sopronig és a népszavazás lebonyolításának megannyi részletéig. Sajnos az interjú 1991 őszén készült, az esemény 70. évfordulója előtt, amikor még hallani sem hallottunk „felhő”-ről, külső winchesterről és más hasznos informatikai eszközről, pedig talán a kilencvenes éveiben járó Boross György volt az utolsó olyan élő tanú, aki személyes élményként mesélhetett a „Leghűségesebb Város” történelmi napjairól.