Fotó: Webnoviny.sk

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) nyomozói szerdán reggel Pozsony megyébe szálltak ki bevetésre, melynek célja egy kiterjedt korrupciós ügy felgöngyölítése. A március elején indult Állattenyésztő fedőnevű akció folytatásaként két személyt vettek őrizetbe, az ügy körülményeinek kivizsgálása folytatódik, tájékoztatott a rendőrség közösségi oldalán.

A Legfelsőbb Bíróság Tanácsa márciusban jóváhagyta az üggyel kapcsolatban két ügyvéd és egy állatorvos vizsgálati fogságban történő tartását, akiket kenőpénz elfogadásával és bűncselekményből származó pénz tisztára mosásával gyanúsítanak a Mezőgazdasági Kifizetési Ügynökség (PPA) tevékenységével kapcsolatban.

Az ezzel összefüggő március eleji akció során összesen kilenc személyt vettek őrizetbe és legalább 100 ezer eurónyi készpénzt, valamint 1 millió euró értékű további vagyontárgyakat, főként műalkotásokat foglaltak le, melyek a feltételezések szerint a vizsgált bűncselekményből származnak.

(Felvidék.ma/TASR)