Elképesztően sok minden jut az ember eszébe ezen a különleges nagyhéten, ami remélhetőleg nem csak sanyarúhét, gyászhét, vádhét, hanem igazi szent hét is lehet millióknak. A vírus úgy karanténba helyezte az egyházakat, ahogyan az még a legdurvább egyházellenes ateizmus dühöngése idején sem sikerült. Ugyanakkor éppen ezért, mindennél élesebben és világosabban tudatosul bennünk: az élet evangéliumát és a többre szomjas lelkeket nem lehet karanténba zárni.
Ahogyan a legdurvább ateista vallásüldözés idején sem. Aztán az is különleges hozadéka ennek a furcsa nagyhétnek, hogy újabb és újabb szlogenek születnek. Ilyen volt az előző cikkemben említett „Moss kezet, aztán kulcsold imára!”. Most pedig ez:
Moss kezet, de soha ne feledd, KINEK a kezében vagy!
Ennek az igazságát nem a vétlenségét kézmosással bizonyítani próbáló Pilátussal illusztráljuk, hanem két drága evangéliumi női portréval: a római helytartó feleségének, Claudia Proculának és a Bethániai Máriának néhány vonással felvázolt lelki arcképével.
Az Úr Jézus egyetlen „védője”: Claudia Procula – történelmi arcvonások
Az evangéliumban egyszer fordul elő, mintegy leheletfinoman, oldalról lép be a nagyheti történetbe Pilátus helytartó felesége, akiről Máté evangéliuma 27,19-ben ezt olvassuk:
Mikor pedig (Pilátus) a bírói székben ült, felesége ezt üzente neki: Ne avatkozz ennek az igaz embernek a dolgába, mert sokat szenvedtem ma álmomban miatta.
Nagyon tömör mondat ez. Nem véletlen, hogy William Wordsworth (1770-1850), az angol romantika költőnagysága nagy beleérzéssel így fogalmazott:
„Krisztus passiójának, szenvedésének a történetében egyetlen olyan személy sincs, aki nyíltan vagy burkoltan védelmére kelt volna Urunknak, csak ez az asszony, a helytartó felesége”.
Ihlető, a háttérből is az Életért munkálkodó buzgósága a mi énekeskönyvünkben is szerzőként szereplő Anne Brontë testvérét, Emily Brontë -t óda megírására késztette. Az is figyelemre méltóvá teszi Claudia Procula személyét, hogy az 5. században keletkezett Nikodémus evangéliuma apokrif irat említi név szerint (Procula a latin, Prokla a görög változat).
A századok során sokan írtak erről a „rejtélyes” asszonyról, a keleti egyház pedig igen korán kanonizálta őt, október 27-ére jelölve meg tiszteletének a napját. Pál a 2Tim végén, a 4,21-ben említi. Kálvin szerint az álom, amiben sokat szenvedett, nem az ördögtől való, ahogyan azt Luther állította, hanem isteni ihletésű, ám ez sem ok arra, hogy szentnek tekintsék. Különböző iratok a századok során azt is közlik, hogy valójában prozelita zsidó nő lehetett, aki Jézus hatására tért át a keresztyén hitre, s amikor tribunus, helytartó férjével a birodalom fővárosába, Rómába ment később, ott palotáját megnyitotta keresztyén testvérei előtt. Az egyiptomi kopt és az etióp ortodox egyházban kiemelt tisztelet övezi személyét.
Claudia Procula missziós vonásai
A Máté evangéliumának idézett verse a latin fordításban az üzenet szót a missit (küld, üzen) szóval fordítja, ami valójában a misszió egyik alapszava. Az evangéliumi tudósítás alapján állíthatjuk: Jézus Krisztus inkognitós misszionáriusnője volt Claudia Procula a legmagasabb politikai és hatalmi körökben!
A legnagyobb vállalkozás életében a minden időben egyik legnehezebb küldetése: saját családjában misszionáriussá válni. És neki Isten kegyelméből ez sikerült.
Pilátus hallgatott feleségére, aki addig ugyan Jézust valószínűleg nem látta, de hallott róla és érdeklődés támadt iránta szívében. Erre a késztetést álmában kapta. A Bibliából nem ismeretlen az álmok, s a nagy álmodók szerepe, története. Elég csak a Jézus-történetben előforduló álmok életmentő szerepére utalnunk. József újszövetségi történetében az Úr angyala jelenik meg álmában, s biztatja: Ne féljen feleségül venni Máriát (Mát 1,20). Az újszülött Jézus életének megmentése függött attól, hogy József és Mária elmenekülnek-e Egyiptomba, amíg a heródesi gyermekgyilkosság veszedelme elmúlik. József erről álmában kapott utasítást az Úr angyalától (Mát 2,13).
Az álmok lehetnek eszközök, melyek Isten embereit, választottait, gyermekeit késztethetik olyan lépésekre, melyek másoknak, s önmaguknak a további útját segíthetik. E tekintetben valóban igaz Petőfi verssora: Anyám, az álmok nem hazudnak. Így történt ez Claudia Proculával.
Ennek hatására eltanácsolta férjét attól, hogy beavatkozzon Jézus ügyébe. De ez nemcsak jó tanács volt, hanem sokkal több: bizonyságtétel, vallástétel Jézusról, inkognitóban.
Mi volt Claudia Procula „evangéliuma”?
„Csak” ennyi: igaz embernek mondta Jézust. Dikaiosz – mindenestől igaz. Ezt a hitvalló formulát ennek az asszonynak a hite, Jézus-szimpátiája adta lelkébe, szájába. Kevésszer fordul elő ez a mini-hitvallás Újszövetségünkben. Amikor Jézus meghalt, a római százados, aki látta, hogy mi történt a kereszten, így fogalmazott: „Ez az ember valóban igaz volt” (Luk 23,47). Majd az Apostolok cselekedeteiben Péter bizonyságtételében így fogalmazott: „De ti a Szentet és az Igazat megtagadtátok…” (ApCsel 3,14). Azután István védőbeszédében jelenik meg ez a fogalmazás: „Meg is ölték azokat, akik megjövendölték az Igaznak eljövetelét” (ApCsel 7,52). János pedig levelében ezt írja: „Van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus” (1Ján 2,1/b).
Pilátus felesége Jézust igaznak nyilvánító hitvallásáért ott van Péter, István, János lelki társaságában!
Claudia Procula ott volt a helyén, ahová és amikor őt Isten rendelte. Az igazság mellett, az igaz ember és igaz Isten bizonyságtevői között. Akkor tette meg, amire a földre rendeltetett, amikor annak eljött az ideje. Van mit tanulni tőle!
Jó illattétel Mária jellemzője – tettbeszéd a haszonelvű Júdás ellenében
Nagycsütörtöki villámfotónk másik arcképe a betániai Máriáé, aki a páska ünnepe előtt hat nappal végezte el gyönyörű liturgiáját, ami illattétel, pazarló szeretetárasztás, alázat és előremutató, jelképes cselekmény volt egyszerre (János 12,1.8).
Így adni csak az tud, akinek önző módon nem magánál van a szíve, hanem egészen annál, akit szeret.
Júdás szíve és gondolata a haszonelvűség, a szociális juttatás logikáját követte. Az egy fontnyi pisztáciaolajból készített illatszernek hatalmas értéke volt. Milliós érték volt. Ezzel kente meg Jézus lábát, majd a hajával törölgette.
Pilátus feleségének a vallástétele zárt körű volt, egyszemélyi, hiszen férjének üzente meg azt. Máriáé családias, familiáris, de nyilvános körben történt meg. Jézus tanítványai is ott voltak.
Mi minden volt ebben a beszédes, cselekvő vallástételben?
Ez a sajátos, adakozó, odaadó Jézus-tisztelet több figyelemre méltó mozzanatból épült el. Mária mindenek előtt és mindenek fölött Jézust nagyon szerette. A szeretet bizonyítéka volt az alabástrompalackban lévő illatos olaj.
Ez a „tékozló szeretet” nem számítgatott, nem kalkulált, nem spekulált, távol állott Júdás és a pénzvilág logikájától. Ő a szívével gondolkodott és látott. Aki igazán szeret, az mindent kész odaadni annak, akit szeret.
A bethániai, „máriás” szeretet alázattal adott. Nem dicsekszik az adással, nem hánytorgatja fel később sem, hogy mi mindent adtam neked, te bezzeg…! Mária mélyre hajol, mert nagyon szereti Jézust, lábát keni meg, és hajával szárítgatja azt. Ez a feltétel nélküli, önkéntes, boldog és boldogító hódolás magatartása. Máriát Jézus iránti szeretete elfogulatlanná teszi, minden okoskodó illik, nem illik megfontolást félretesz, nyíltan és nyilvánosan vállalja odaadását.
Nem mérlegeli diplomáciai patikamérlegen, mit mondanak majd róla az emberek. Nem viselkedni akar, hanem olyan természetes marad, amennyire csak képes. Mária gyakorlati életelve:
Azt, aki életét egészen odaadja értünk a kereszten, egész életünk odaadása illeti meg! És ez a cselekedet jó illattal töltötte be az egész házat – ott Bethániában, s ahol csak igazi egyház, közösség van.
„A ház megtelt az olaj illatával” (Ján 12,3). Az eredeti szó a görögben az oikia, ami más olvasatban (oikosz) az egész Földet is jelöli. Mária bizonyságtétele – így vélték a későbbi korok egyházatyái – betöltötte jó illattal a gyülekezetet, az egyházat, s az egész világot. Krisztus-minőségű tettek jó illatát árasztotta, s ahogyan a keresztyéneket Pál nevezte: Krisztus jó illata vagyunk…, az élet illata életre (2Kor 2,14-16).
Ezt az alapigazságot, a megváltott élet minőségét Pált megelőzve hirdette alázatosan Mária. Krisztus jó illata, az élet illata töltheti be a szívünket, otthonunkat, gondolkodásunkat, beszédünket, környezetünket még a halál illata, a koronavírus tombolása idején is. Miként Mária tette egyszerre Jézus halálára történt előremutató jelképes cselekmény is volt. Ez ennek a különös nagyhétnek az egyik legfontosabb üzenete. Mert ez ma is lehetséges…
A halkan, háttérben misszionáló Claudia és a nyíltan vallástevő, bátor és odaadó Mária példája is segített abban, hogy a keresztyénség a legsúlyosabb járványok, politikai megsemmisítési kísérletek között is fennmaradhatott – a halál illatával szemben az élet illatát terjesztve maga körül!
Krisztus női tanítványai másokat gazdagító szavaikkal és tetteikkel ma is üzennek nekünk. Keressük meg a nekünk szóló, személyes üzenetet „karanténunkban”, elég hozzá egy csendes fél óra. És ne feledjük soha: Jézusnak ma is sebhelyes kezében vagyunk… Ilyen értelemben lelki gyönyörűségekkel ízesített nagyhetet kívánok az Olvasónak. Nemcsak e két evangéliumi misszionárius nőhöz, hanem az egész egyházhoz szól ma is az ének:
Ne félj, mert megváltottalak,
Neveden szólítottalak,
Karjaimba zártalak,
Örökre enyém vagy.
