Eddig két írásom is foglalkozott a reformátorok, Luther és Kálvin járvánnyal összefüggő bibliai, teológiai, etikai és gyakorlati tanításaival. Most Kálvin egykori munkatársának és a genfi egyházban lelkész utódjának, Béza Tódornak (Théodore de Béze, 1519-1605) a többszöri genfi pestisjárvány kihívására adott tanácsaiból osztunk meg Olvasóinkkal néhányat.
Egyúttal jelezzük, amint e cikk felcímében is olvasható, hogy a koronavírus világjárvány elképesztő méretű USA-beli terjedése hatására kialakult mai amerikai jelszónak (Moss kezet és aztán kulcsold imára!) következő cikkünkben is utánanézünk.
Trump elnök minap így fogalmazott: Pearl Harbor és 9/11 (2001. szeptember 11-i terrortámadás) sem követelt annyi emberáldozatot az USA-tól, mint eddig a koronavírus. A szükséges és lehetséges védekezést fizikailag és gyógyszeresen is megteszik az USA-ban, amiként hazánkban is, de az elnök fontosnak tartja a fizikai segítségnyújtáson túl a „meta-fizikai”, a lelki támogatást is, ezzel függ össze a fenti jelszó.
A köztiszteletben álló Franklin Graham, a világhírű Billy Graham világevangélista fia, elemezte a Christian Post c. lapban a pandémiát, s következtetése: ez részben egy elesett, mélyre zuhant világ terméke.
Hogy mit ért ezen, sorozatunk következő cikkében vizsgáljuk meg. Annyi már nyilvánvaló, hogy a sokrétű járványkezelési módszer között az imának is ott van a helye, amiként a 16. században, úgy a 21. században is. A ma szokásos, kissé felületes szlogen, miszerint minden megváltozott a COVID-19 hatására, mégsem teljesen igaz. De most nézzük a reformátori járvány-tanításokat!
Tudományos-gyakorlati értekezés a járványról
Az akkori Európa járványügyi helyzetét a korábbi két cikkben vázoltam. 7-8 évenként végigkaszált a kontinensen a fekete halál, a pestis, vagy más közfertőzés. Nem kímélte Kálvin és Béza szolgálati városát, Genfet sem. (Érdekes, hogy amiként a két prédikátor az akkori járványok idején is együtt volt a szolgálatban, a genfi reformációi emlékművön is ott láthatjuk mindkettőjük szobrát). A Genfi Lelkészek Társaságában ők ketten vitték a szolgálat terheit, járványos időszakban is.
Kálvin látogatta a betegeket az ispotályban, egyik levelében részletesen leírja neuchateli lelkészkollégája, Viret unokaöccsének végóráit, melyeket imádsággal igyekezett enyhíteni a beteg ágya mellett. Valószínűleg már akkor sem lehetett mást mondani, mint ma: moss kezet és imádkozz! A gondozók pedig elvégzik lelkiismeretesen gyógyító munkájukat, akkor szerény eszközökkel.
Kálvin halálának évében, 1564-ben újra támadott a Yersina pestis nevű baktérium. Aztán ismét 1568-ban, majd 1571-ben, ezreket ragadva el Genf polgárai közül. Béza is részt vett a látogatásokban, de Isten kegyelme megőrizte őt a megfertőződéstől. Sok tapasztalattal háta mögött, amikor 1579-ben újra kitört a járvány, írt egy értekezést, melynek ezt a címet adta: „Tudományos értekezés a járványról, s ezzel összefüggő két kérdésről: vajon fertőző-e a járvány, és hogyan kerülhetik el azt a keresztyének?”. Az eredetileg latinul írt, 18 oldalas munkát hamarosan lefordították angolra, és Londonban is kiadták.
Nem a lakóhelyet, az életmódot kell megváltoztatni! – 10 járványügyi megállapítás
Béza szerint a járvány nem azzal függ össze, kinek van több vagy kevesebb hite, hanem főként a körülményeket jelöli meg külső tényezőként. Köztudott, hogy a higiénés viszonyok nagyon kifogásolhatóak voltak még a gazdag vagy tanult, képzett családokban is. A genfi vezető lelkész ajánlásokat fogalmazott meg. Ilyeneket:
1. A hit felől nézve azt mondhatjuk, hogy a járvány oka Isten haragja, dühe az emberek bűne ellen, s Ő a büntetésnek ezt a formáját is tudja választani.
2. Isten mérge, haragja elől nem lehet elmenekülni úgy, hogy lakóhelyét változtatja bárki is. Nem a lakóhelyet, az életmódot kell megváltoztatni! Ennek eszköze a bűnbánat és a Krisztusba vetett hit.
3. Ha egy keresztyén meghal, ez Isten végzése, dekrétuma az ő javára, mivel akik az Úrban halnak meg, azok az Ő áldottai.
4. Senkinek sem kell kétségbeesetten elmenekülnie, sem rettegve maradnia nyugtalan lelkiismerettel. Sokkal inkább meg lehet tanulni azt Isten Igéjéből, hogy mi a kötelessége, s akkor Istennek ajánlva magát, lehet döntenie arról, amit fontosnak tart.
5. A bölcs ember nem megy el akkor, amikor maradnia kell, s nem marad, ha mennie kell.
6. Az a keresztyén azonban, aki marad a járványos területen, tisztában kell legyen Isten parancsolatával: „Ne ölj!”. Így nem szabad könnyelműen kitennie a maga és a vele élők egészségét a fertőzésnek.
7. Azok a keresztyének, akik maradnak a járványos területen, tisztában vannak azzal, hogy a magukért és családjukért viselt felelősség nem mentesíti őket a hazájuk és a felebarátok iránti kötelességek alól. Mivel a szeretet nem önmagát építi.
8. Mindenben az emberség kötelékeinek kell működniük. A férj a feleséghez tartozik, a feleség a férjéhez. A szülők a gyermekeikhez, a gyermekek a szüleikhez. A mesterek a beosztottakhoz tartoznak, a beosztottak a mesterükhöz. Minél szorosabb a kötelék, annál értékesebb.
9. Azoknak, akik közszolgálatban állnak, a hivatalnokoknak és a lelkészeknek nagyobb a felelősségük a közjavak megőrzésében a rendkívüli veszély és a járvány idején. Az nagyon szégyenletes, már-már gonosz dolog, ha egy hűséges pásztor éppen akkor adná fel a köteléket, amikor szegény juhocskája veszedelemben van, s nem segítene neki mennyei vigasztalással. A juhocskának kerülnie kell a veszedelmet, a pásztornak nem.
10. A beteg keresztyénnek barátai életét drágábbnak kell tartania a magáénál, s kerülnie kell meglátogatásukat, nehogy átadja nekik a fertőzést és meghaljanak. Amikor 1551-ben Béza is megfertőződött, nem engedte meg, hogy testvérei, szolgatársai, barátai meglátogassák.
A minden tekintetben hasznos, építő, több tekintetben ma is aktuális tudományos és etikus útmutatással teli értekezését Béza úgy fejezi be, hogy a testi orvoslásról a lelki orvoslásra fordítja a szót:
Miként a járvány igazi és fő okát a bűneink képezik, így ezek gyógyítása az egyetlen hatékony szer a járvány ellen. Az a helyénvaló, ha a miniszterek (lelkészek) nem a fertőzésről, az infekcióról vitatkoznak (ez az orvosok dolga), hanem életükkel és tanításukkal arra ösztönzik az embereket, hogy tartsanak bűnbánatot és gyakorolják a szeretetet egymás iránt.
Gondoljuk át csendben Béza 450 éves mondatainak mai hangsúlyait!
A genfi járvány és a mai világméretű koronavírus-járvány között igei értelemben a látó hit felfedez érintkezési pontokat. Az egyiket Illés szavai fejezik ki, aki kiment a pusztába egynapi járóföldre, leült a rekettyebokor alá, s ezt mondta magában Istennek: „Nem vagyok jobb elődeimnél” (1Királyok 19,4).
Ha ezek a kiváló férfiak, a reformáció alakítói Isten eszközeként ilyen józanul, pánik nélkül, sőt fatalista beletörődés nélkül hittel, lelkiismeretesen és testvéri szolidaritással tudtak szembenézni a halállal, nem ez kell legyen a mi zsinórmértékünk, erkölcsi, viselkedési normánk?
Ezek a járványokkal bőségesen meglátogatott férfiak, gyülekezetek, közösségek minden bizonnyal nem minden tagjukban, de többségükben a közösségi erőforrásul is szolgáló korábbi prédikációk nyomán felhalmoztak a lelkükben annyi erőt, spirituális tartalékot, hogy azt a baj, csapások, megpróbáltatások idején mozgósíthatták.
Jaj, de mi van a mi nemzedékünkkel? Milyen lelki tartalékaik vannak? Mert sok embernek még anyagi tartaléka sincs. És ha lelki sem? Akkor mi lesz velük, velünk?
Kálvin, Béza generációja, a hit generációi ismerték az öngondoskodás lelki eszközét is, például a Bibliát, az imádságot. Bennük valóban élet forrása lett a szent Ige:
Miért csüggedsz el, lelkem, miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki az ő szabadításáért! (Zsoltárok 42,6).
A mi erőtlenségünkben Isten ereje lesz nyilvánvalóvá, ha hittel és elcsendesedéssel csodálkozunk rá korunkban és körünkben is munkálkodó kezére! „Elég néked az én kegyelmem…” (2Kor 12,9).
Ide kívánkozik ismételten Kálvin, Béza példaképének, lelkészi vezetőjének Isten Lelke felfénylő lelki villanásában megfogalmazott, járványértelmező mondata is:
…(mintha Isten ezt mondaná) kissé félrevonulok, és csendben hagyom, hogy csapások érjék. S majd meglátom, hogy a hosszú nyomorúság után eszükbe jutok-e, hogy orcámat keressék. Az Úr távozását az jelzi, hogy megszűnik a prófétai beszéd…. Isten csendben, mintegy visszavonulva teszi próbára őket egy ideig a különféle csapásokkal…. (Institutio 2.5.13).
Bármi is elszakíthat minket Isten szeretetétől, ami megjelent az Úr Jézus Krisztusban, s ma is köztünk van Lelke és Igéje által? Bizony hogy nem! (Róma 8,25-39).
Belekiáltja lelkünkbe (Isten) a megtérésnek idejét – evangéliumi innováció
Az USA-ban azt ajánlják, kézmosás és imára kulcsolt kéz is kell a járvány eredményes kezeléséhez. Kell a megállás, az átgondolás lelki értelemben is. Béza idejében és ma is, hogy Kálvin szavaival az elvetemült csökönyösségünkből, az önzésből, a csak anyagi horizonton, égre nézés nélkül pusztulásba rohanó életszemléletünkből valamiképpen felébredjünk.
Nem elég magunkhoz térni, Istenhez kell! Kell az evangéliumi innováció.
1685-ben ezt nálunk, Debreczeni T. István prédikátor uram egy angolból fordított imában így fogalmazta meg:
Sír a föld a vétkeknek súlyos terhe alatt. Az Isten, aki a mennynek, földnek ítélő Bírája, kiált, s kiáltatja a megtérésnek idejét. Nincs aki gondolkodnék a jövendő időkről, nincs aki jóra fogná életét, megnézné veszedelmes útait, s halandó voltáról a Teremtő Istennel beszélgetésre indulna?
Luther, Kálvin, Béza, a 17. századi magyar imavilág és Trump, meg mások kiáltása összhangzik egy hatalmas kórussá:
„Kiáltja (Isten) a megtérésnek idejét. Nincs aki gondolkodnék a jövendő időkről, aki jóra fogná életét, megnézné veszedelmes útait?”!
