Fotó: pravda.sk

A gazdasági tárca a koronavírus-járványra, illetve az abból adódó gazdasági nehézségekre való tekintettel most készíti elő az erre vonatkozó törvénymódosítást, mellyel a kormány a jövő héten foglalkozik majd.

Azoknak a magánszemélyeknek, valamint kis- és közepes vállalkozásoknak, akik a jelenlegi válsághelyzet miatt késnek az energiaszámláik rendezésével, ideiglenesen nem kell az ilyenkor szokásos szankciókra számítaniuk, késedelmi bírságot sem kell fizetniük, s az a veszély sem fenyeget, hogy lekapcsolja őket a szolgáltató.

„Két hónapra felfüggesztjük a késedelmes számlafizetés miatti bírság kiszabását. Ez azonban nem jelenti azt, hogy bárki mentesülne a számlafizetés kötelezettsége alól, hiszen az energiaszolgáltató érdekeit is védenünk kell“ – fejtette ki Karol Galek, a gazdasági tárca államtitkára.

Mint a továbbiakban elmondta, a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségek nem sodorhatják veszélybe sem a fogyasztókat, sem pedig az energiaszolgáltatókat.
„Amennyiben a járvány miatti bevételkiesés következtében nehéz anyagi helyzetbe kerülnek a háztartások, az energiaszámlák (gáz, villany) fizetésének késése miatt a szolgáltató nem fogja őket bírság megfizetésére kötelezni, vagy megszüntetni a szolgáltatást. Ugyanez vonatkozik a kis- és közepes vállalkozásokra is” – közölte a tárca.

Egyúttal azonban arra is figyelmeztetnek, hogy azok, akiket nem érintett jelentősen a válság, továbbra is időben tegyenek eleget fizetési kötelezettségeiknek. „Reméljük, hogy ezekben a nehéz időkben mindenki felelősségteljesen viselkedik kereskedelmi partnereivel szemben és nem fog visszaélni a megengedő intézkedésekkel” – hangsúlyozta Galek.

A tárca tudatában van annak, hogy a rendkívüli helyzet az energetikai ágazatot is kedvezőtlenül érinti. „Az az érdekünk, hogy intézkedéseinkkel ne ártsunk senkinek. Tárgyalásokat folytatunk az érintettekkel és arra törekszünk, hogy a válság után is ugyanannyi fogyasztónk, szolgáltatónk és forgalmazó-elosztónk legyen, mint előtte volt” – tette hozzá az államtitkár. Mint mondta, keresik a forrásokat, melyekkel a kis- és közepes vállalkozásoknak segíthetnek az energiaszámlák fizetésében, a nagyvállalkozások számára pedig kompenzációs rendszert készítenek elő a likviditási nehézségek áthidalására.

(Felvidék.ma/TASR)