Közel 600 anyaországi és külhoni diák vesz részt pénteken, április 24-én a Határtalanul középiskolai vetélkedő nagydöntőjén, amely a jelenlegi járványügyi helyzetre való tekintettel online formában valósul meg.

A magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága 2019 októberében hirdette meg a Határtalanul programhoz kapcsolódó középiskolai vetélkedőjét, amely nemzetpolitikai sikertörténet lett: több mint 75 ezer diák kapcsolódott be az anyaországból és a határon túlról.

A verseny első fordulójában online teszteket töltöttek ki a jelentkező osztályok történelmi, irodalmi, földrajzi, nemzetpolitikai kérdésekből harminc napon keresztül, ezt követően a továbbjutó csapatok a középdöntőkben mérhették össze tudásukat. A döntőbe 20 csapat – 11 külhoni és 9 anyaországi – jutott, így közel 600 diák méri össze tudását pénteken a 14 órakor kezdődő nagydöntőben.

A fiatalokat a döntő napján Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára és Erdélyi Rudolf Zalán, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója is online köszönti.

Minden döntőbe jutott csapat 100 ezer forintot, valamint értékes ajándékokat nyer, a legjobb osztály pedig elviheti az 1 millió forint értékű fődíjat.

A döntőbe jutott csapatok egyik fő feladata volt, hogy olyan alkotást – kisvideót, rajzot, festményt – készítsenek, mely a nemzeti összetartozást fejezi ki, tekintettel arra, hogy az idei év a nemzeti összetartozás és az erős magyar közösségek éve.

A pénteki élő döntőt a program You Tube csatornáján (youtube.com/hatartalanulprogram) bárki követheti, a diákok tesztfeladataival párhuzamosan olyan színes kísérőprogramok zajlanak majd, mint Lackfi János író irodalmi blokkja, Orbán Bori népdalénekes fellépése, de megelevenedik Mátyás király udvara, illetve egy környezetvédelmi divatbemutatót is láthatnak a nézők.

A vetélkedő célja, hogy a jelenlegi nehéz helyzetben is éreztessük mind az anyaországi, mind a határon túli magyar fiatalokkal, hogy nem engedjük el a kezüket és lehetőséget teremtsünk az identitás- és kapcsolaterősítésre; közös történelmünk, kultúránk mélyrehatóbb megismerésére.

(Miniszterelnökség, Nemzetpolitikai Államtitkárság)