Az idei évben különleges kegyelemmel éljük meg a húsvéti készületet. Miközben a világ forr és ide-oda dobálja magát politikai, vallási, filozófiai színtéren, kegyelemteljes öröm van születendőben. Fájdalmas, de annál mélyrehatóbb öröm ez. A feltámadt Krisztus öröme, hogy ne féljen az emberi szív, mert magában hordozza az örök élet zálogát.
A szociális médiában a koronavírus, ez a parányi valami kapja a főszerepet. Róla szólnak a hírek. Viszont van itt egy másik vírus is, ami ritkán mondatja ki a nevét, pedig jobban terjed.
Neve félelem, a fóbia vírusa. Ez utóbbi működésének lényege, hogy az embert teljesen elmagányosítja, önmagába fordítja és végül „kivégzi”.
Ennek jeleit már most is lehet látni. A héten láttam egy idős bácsit az üzletben. Nem volt rajta szájmaszk. Látták őt mások is, s majdnem meglincselték. A szájmaszk viselése mára már olyan tartozéka lett az életünknek, mintha ez lenne az utolsó fogódzó az élethez. És itt a lényeghez érkeztünk.
Most lehetne írni arról, hogy milyen politikai, szociális, vallási okai vannak a mi fóbiavírusunk elterjedésének, de nem teszem. Pedig lehetne erről írni tanulmányokat, akár könyveket is. Biztos születnek majd ilyenek, de ma nem erre van szükség.
Helyette inkább
idézzük fel lelki szemeink előtt Krisztus Urunk Jeruzsálembe való bevonulását. Első lépésként meg kell állnunk a lélek csendjében, hogy szemléljük a Megváltó szenvedését.
Ő, aki nem ódzkodott attól, hogy leköpjék, megfosszák ruháitól, keresztre feszítsék, ott áll mellettünk, házunk belsejében – a felégetett Jeruzsálemben. Romok mindenütt, ahol a félelem vírusa kifejthette hatását. Égő fadarabok itt is, ott is, ahol az ember csak a tegnapját siratja a mai napért pedig nem tud hálát adni.
Ki kiálthat így „hozsannát”? Ki kiálthat „alleluját”, azaz ki örülhet annak, hogy a győzedelmes Úr bevonul, hogy felépítse Jeruzsálem lefertőtlenített, ám lerombolt falait? Az, aki csendben képes maradni – annak ellenére, hogy annyi zsibongó hang szól a vírusról –, hogy megértse szívével Krisztus áldozatának célját. Ő maga mondja ki a célt a mai evangéliumban: „mert ez az én vérem, a szövetségé, amelyet sokakért kiontanak a bűnök bocsánatára.“ (Mt 26,28)
Félelmünket felülmúlja az Isten Fiának tette, aki életét adta értünk. Kegyelemteljes öröm ez minden szívében megtérő embernek. Ne féljünk attól, hogy megremeg alattunk a közömbösség földje! Ne meneküljünk hanyatt-homlok saját magunk elől egy maszk mögé bújva, csakhogy ne lássuk meg a lényeget: Krisztus veled akar lenni, mert Ő már legyőzte a halált és kész mindenkit az örök élettel megajándékozni, ha belátjuk, hogy rászorulunk irgalmára… És nem csak a „mindennapi kenyérre“ valamelyik üzlet mindmáig roskadásig megtöltött polcairól.
