Fotó: TASR

A Szlovák Főügyészségnek olyan változásokra van szüksége, amelyeknek köszönhetően nyitott, transzparens, proaktív és eljárási szempontból független intézménnyé válhat. Ezt kedden jelentette ki Zuzana Čaputová államfő, miután az elnöki palotában találkozott több jogásszal, valamint több állami intézmény képviselőjével.

A megbeszélés egyik témája a főügyész-választás volt. Az elnök asszony vendégeinek többsége, beleértve Mária Kolíková igazságügy-minisztert (Za ľudí) és Ján Šikutát, a Legfelsőbb Bíróság elnökét is, amellett érvelt, hogy főügyésznek csak ügyészt lehessen megválasztani. Milan Vetrák (OĽaNO), a parlament alkotmányjogi bizottságának elnöke hangsúlyozta: az, hogy szerinte olyan személy is lehet főügyész, aki korábban nem dolgozott ügyészként, még nem jelenti azt, hogy egy konkrét személyt preferálna.

„A főügyésznek szakmailag felkészült, erkölcsileg feddhetetlen személynek kell lennie, olyannak, aki ismeri az ügyészség működését, garantálja az igazságszolgáltatáshoz való jog érvényesítését és főleg hozzá tud járulni a főügyészség intézményébe vetett közbizalom erősítéséhez”

– sorolta Čaputová a főügyész személyével szemben támasztott közös elvárásokat. A szakmai konzílium résztvevői abban is egyetértettek, hogy bővíteni kell azoknak a személyeknek és intézményeknek a körét, akik vagy amelyek jelölteket javasolhatnak a főügyészség élére, illetve hogy nyilvános meghallgatásokra van szükség.

Az elnök asszony kilátásba helyezett egy újabb szakmai konzíliumot is, amelynek keretében olyan témákat járnának körbe, mint az ügyészi tanácsot érintő változások, a fegyelmi eljárások és a felelősségre vonás rendszere, valamint a kiválasztási eljárások.