Illusztráció (Fotó: Pixabay)

A  szlovák kormány csütörtöki ülésén jóváhagyta azokat a törvényi változtatásokat, amelyek alapján hamarosan bevezethetnek egy olyan mobilalkalmazást, amelynek használata lehetővé teszi, hogy a külföldről hazatérők házi karanténban töltsék el azt a kéthetes időszakot, amelyet a Covid-19 betegség terjedésével összefüggésben foganatosított intézkedések részeként jelenleg állami karanténintézményekben kell tölteniük.

A mobilalkalmazás bevezetéséhez szükséges – a kormány által most jóváhagyott – törvényi változtatások gyorsított eljárásban még csütörtökön a parlament elé kerültek, s jóváhagyásuk estén akár már a jövő héten bevezethetnék őket.

Az alkalmazás a mobilszolgáltatók helymeghatározási adatait, illetve a telefon kameráját használná annak ellenőrzésére, hogy a házi karanténban lévők betartják-e a karanténelőírásokat. Az applikáció használata ingyenes és önkéntes alapú lenne, alternatív megoldásként szolgálna a karanténidőszaknak az állami intézményekben történő eltöltésére.

Az úgynevezett „intelligens karantén” bevezetését azzal indokolták, hogy az tehermentesítheti az állami karanténintézményeket, és komfortosabbá teheti az érintettek számára a karanténidőszakot.

A pozsonyi kormány csütörtöki ülése után Marek Krajčí egészségügyi miniszter a TASR szlovák közszolgálati hírügynökségnek nyilatkozva megfontolandónak nevezte az új koronavírus terjedésével összefüggésben márciusban bevezetett rendkívüli helyzet felülvizsgálatát, amivel – mint mondta – a központi válságstáb is foglalkozni fog.

Bár a kormány – a járvány szlovákiai terjedésének csökkenő mutatóira hivatkozva – már hetekkel ezelőtt elkezdte a korlátozások feloldását, eddig nem hozott nyilvánosságra új információkat a határok újranyitásával kapcsolatos esetleges tervekről.

Ezzel összefüggésben Igor Matovič kormányfő csütörtökön a szlovák hírügynökségnek azt mondta: ambíciójuk a határok mihamarabbi megnyitása, de annak „összhangban kell lennie a józan ésszel”.

Közben úgy tűnik, hogy az országban az elmúlt két héthez hasonlóan ezen a héten is átlagban napi öt alatt maradhat a koronavírussal újonnan diagnosztizáltak száma. A központi válságstáb honlapján csütörtökön közölt adatok szerint hétfőn 8, kedden 2, szerdán pedig 8 személynél mutatták ki a Covid-19 betegség kórokozóját, így a korábbiakkal együtt eddig 1477 fertőzöttet tartanak nyilván.

Az újonnan gyógyultnak nyilvánítottak száma több mint két hete minden nap meghaladta az újonnan regisztrált fertőzöttek számát. A nyilvántartás szerint szerdán 52 esettel 1112-re nőtt a hivatalosan gyógyultnak minősítettek száma, a kór elismert halálos áldozatainak száma 27, és eddig már közel 132 ezer vírustesztet végeztek el.