Képünk illusztráció (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma, archív)

Újabb könnyítés jön a szlovák-magyar határon, miután a szlovák kormány csütörtöktől lehetővé tette, hogy állampolgárai a karanténba vonulás kötelezettsége nélkül utazhassanak a szomszédos országokba – így Magyarországra is – legfeljebb egy napra – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán csütörtökön.

Azt írta, mivel így lehetővé válik, hogy a határ mentén élő családok és közösségek tagjai újra találkozhassanak egymással,

úgy döntöttek, hogy péntek reggeltől karanténmentesen engedélyezik a szlovák állampolgárok belépését egy napra Magyarországra.

Emlékeztetett: Magyarországhoz hasonlóan Szlovákia is kifejezetten sikeresen kezelte a koronavírus-járványt, alacsonyan tudta tartani a fertőzöttek számát.

Tekintettel a két ország közötti gazdasági kapcsolatokra, a teherforgalom mellett a munkavégzés céljából ingázóknak már korábban lehetővé tették a határátlépést – idézte fel a külügyminiszter.

Mint megírtuk, ma reggel jelentős zavart okozott a határnyitás, mivel a magyar fél továbbra sem engedte be Magyarországra a szlovák állampolgárokat.