(Fotó: pixabay.com)

A Pénzügyminisztérium közös egyetértési megállapodást írt alá a Szlovák Bankszövetséggel (SBA). Igor Matovič  szerint ennek köszönhetően egy új támogatási rendszer jön létre a bankadó helyett. A bankadóból befolyt pénzösszegből egymilliárd eurót elkülönítenek, azt a Szlovák Fejlesztési Alapba csoportosítják át. Ezt a pénzt különféle kulcsfontosságú állami projektekre lehet majd felhasználni.

A kormányfő az egyetértési megállapodásról azt mondta: összhangban van a józan ésszel. „Jelentős segítséget jelent a cégeknek, az államnak és az embereknek. Köszönöm mindkét félnek, hogy hozzájárultak megállapodás létrejöttéhez. A bankokat nem tekintjük az ellenségeinknek” – jelentette ki Matovič a hétfői sajtótájékoztatóján.

A szlovákiai bankok évente körülbelül 150 millió eurót fizettek ki bankadó formájában, de a források be voltak fagyasztva, és nem lehetett ezeket a gazdaság megsegítésére felhasználni.

„A Pénzügyminisztérium és a Szlovák Bankszövetség a rendszer és a hozzáállás alapvető megváltoztatásában egyezett meg. Úgy döntöttünk, hogy a bankadó helyett egy teljesen új támogatási rendszert vezetünk be. A megállapodás értelmében abból a pénzből, amely egy befagyasztott számlára került, egymilliárd euró a Szlovák Fejlesztési Alapba kerül át. Ezeket a forrásokat így olyan állami projektek támogatására lehet felhasználni, mint a kórházak vagy új bérlakások építése, de más olyan befektetésre is, amelyre jelenleg nagy szükség van” – közölte Matovič.

A bankok így évente 150 millió euróval növelik az alaptőkéjüket. „Ezt a pénzt értékesíteni tudják. A dokumentum aláírásával a bankok arra kötelezik magukat, hogy minden évben plusz félmilliárd eurót fektetnek be az állami projektek hiteleibe, ezenkívül évente plusz egymilliárd eurót invesztálnak az emberek és cégek hiteleibe. Ahelyett, hogy ezt a 150 millió eurót egy számlára tennénk, ahol a pénz csak állna, évente 1,5 milliárd eurót használunk fel arra, hogy az emberek, a cégek és az állam számára elérhető hiteleket lehessen felkínálni” – jegyezte meg Matovič.

Eduard Heger pénzügyminiszter meg van róla győződve, hogy ez a lehető legjobb megoldás mind az emberek, cégek és vállalatok, mind a bankok szemszögéből nézve. „Ebben az időszakban az eddiginél is fontosabb a bankszektor stabilitása. Ezért nagyon fontos, hogy a bankadót egy új támogatási rendszerrel váltottuk fel, amellyel a kormány jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a bankok krízishelyzetben is megőrizhessék a stabilitásukat” – tette hozzá Heger.

A miniszter szerint a kormány célja, hogy megújítsa a gazdasági növekedést és új munkalehetőségeket teremtsen.

Alexander Resch, az SBA elnöke szerint ez a megállapodás a minőségi együttműködés bizonyítéka. „Egy olyan dokumentumot hoztunk létre, amely mindkét fél számára előnyös, és megváltoztatja azt a rendszert, amelyet 2012-ben vezettek be a gazdasági válságra reagálva. Ennek eredeti célja az volt, hogy nagyobb stabilitást biztosítson. A bankadó azonban tovább fejlődött, és nem mindig jó irányba” – jegyzete meg Resch, hozzátéve, hogy azóta már elegendő anyagi forrás gyűlt össze, és eljött az idő ezek felhasználására. „Az eredeti bankadó egy más formát kap. Ennek következtében pénzeszközök szabadulnak fel, a megnövekedett tőkét pedig arra használhatjuk fel, hogy növeljük a hitelek mennyiségét. Így összesen 1,5 milliárd euró kerül a gazdaság vérkeringésébe. Egyelőre megvannak a legfőbb irányelvek, de még a részletekben is meg kell egyeznünk, hogy mindezt hogyan vezetjük be a gyakorlatba. Ugyanakkor optimista vagyok” – tette hozzá Resch.

A megállapodás miatt bekövetkező változásokat a parlament a júliusi ülésén fogja megtárgyalni. Az is a bankokkal kötött megegyezés részét képezi, hogy ejtik azokat a kereseteket, amelyeket a bankok indítottak az állam ellen. Az egyetértési megállapodás szerint 2020. július 1-től eltörlik a bankadót.