Illusztráció (Fotó: pixabay.com)

A gyermekek nevelésében a szülők mellett a pedagógusok kapják a legnagyobb szerepet. Ehhez az értékteremtő neveléshez nagy szükség van mindkét félre, s ez így volt az elmúlt hónapokban is, amikor a járvány miatt bevezetett digitális oktatásban a tanárok és a szülők együtt tanították a gyermekeket.

A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) még januárban végzett felméréséből kiderült, hogy a pedagógusok és a szülők számára is az a legfontosabb, hogy a gyermekekből felelősségteljes felnőtteket neveljenek.

A kutatás legfőbb célja választ találni arra, hogyan vélekednek a pedagógusok és a szülők a gyermekek neveléséről.

A válaszadásban az általános iskolák negyedik évfolyamára járó tanulók szülei és ugyanezen tanulók tanítói vettek részt.

Mint a felmérésből kiderül, a pedagógusok és a szülők háromnegyede szerint a családi és az iskolai nevelési elvek összhangban vannak egymással. A felmérés foglalkozik a gyermekek szorgalmával, képességeivel, magaviseletével is. A pedagógus számára a legnagyobb kihívást a rossz magatartású gyermekek kezelése jelenti – derül ki a felmérésből. Továbbá rámutat arra is, hogy a szülők igénylik a szorosabb kapcsolatot a pedagógusokkal, illetve a neveléssel kapcsolatban alapvetően optimizmussal tekintenek a jövőbe.

A részletes elemzés a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért honlapján olvasható.