(Fotó: TASR)

Hétfőn folytatódott Ján Kuciak újságíró meggyilkolása ügyének tárgyalása. A bíróságon felolvasták az Alena Zs. vádlott és Andruskó Zoltán elítélt közötti üzenetváltás tartalmát, valamint lejátszották a telefonbeszélgetésüket is.

A vádlott szerint ez utóbbiak bizonyítják az általa vallottakat, miszerint Andruskó tartozott neki. A kommunikáció 2018 szeptemberéből való. Nem sokkal ezután letartóztatták őket.

Alena Zs. a kommunikáció tanúsága szerint többször is felszólította Andruskót az általa nyújtott kölcsön kamatainak megfizetésére.

Utóbbi korábban többször elmondta, hogy Alena Zs. 20 ezer eurót követelt tőle, amelyet előlegként kapott Maroš Žilinka speciális ügyész tervezett meggyilkolásáért.

Žilinka felügyeli a Technopol-ügy kivizsgálását, amely ügyben Marian K. ellen is vádat emeltek. A gyilkosságra végül nem került sor, így a vád szerint Andruskó tartozott Alena Zs.-nek, és a tartozás fejében vállalta a közvetítő szerepét az újságíró meggyilkolásának előkészítése során.

A 2018 szeptemberében, vagyis több mint fél évvel az újságíró-gyilkosság után küldött üzenetekben Alena Zs. ismét a kamatok megfizetését követelte Andruskótól egy meghatározatlan összegű kölcsön után.

„Ez bizonyítja, hogy Andruskó úr nem dolgozta le a tartozását, és főleg nem gyilkossággal. Azt bizonyítja, hogy Andruskó kölcsönt vett fel, amely után kamatot fizetett, de késett a törlesztéssel” – jelentette ki a bíróságon Alena Zs.

A vád szerint Marian K. rendelte meg az újságíró-gyilkosságot, aki azért akart bosszút állni, mert Kuciak a gazdasági jellegű bűncselekményeiről cikkezett. A további vádlottak Miroslav M., akit már nem jogerősen elítéltek, továbbá Tomáš Sz. és Alena Zs.