(Fotó: Felvidék.ma, archív)

Tájainkon szokatlan módon segíti a helyi diákok továbbtanulását, pályakezdését Muzsla község önkormányzata. Farkas Iván polgármestert kérdeztük az Ifjúsági Alapról, amelyet az önkormányzat hozott létre tíz évvel ezelőtt, az Endrődy János Alapiskolában végzett tanulók jövőjének megalapozásához – segítségnyújtásként.

Az Ifjúsági Alapból egyszeri 500-1400 eurós támogatásban részesíti a középiskolai tanulmányaikat sikeresen befejező fiatalokat.

A község anyagi támogatása nemcsak a muzslai diákoknak jár, hanem azoknak is, akik a környező településekről, járnak ide iskolába.

A támogatásoknál legfontosabb alapszabály, hogy a végzős diáknak milyen volt a tanulmányi átlaga és a magaviselete. Viszont plusz pontot szerezhet az a diák is, aki muzslai születésű, ott jár óvodába és alapiskolába. Ezek alapján bizonyos pontszámot, illetve 9. osztályos ballagóként egy ígérvényt – mutatós oklevelet kapnak, ha tovább akarnak tanulni, szakközépiskolában vagy gimnáziumban.

„Az ígérvény lényege, hogy miután a fiatal felnőttek sikeresen befejezik a középiskolai tanulmányaikat, akkor a kapott pontszámaikat készpénzzé válthatják. Az összeget olyan dolgokra költhetik, amelyekre a felsőfokú tanulmányaik vagy a pályakezdésük során szükségük van” – tájékoztatta a Felvidék.ma-t Farkas Iván.

A díjazott diákok közül Szilva Noéminak az Ifjúsági Alapból a maximális összeget 1.400 eurót sikerült megkapnia.

Szilva Noémi

Róla megtudtuk, hogy muzslai lakosként, a helyi iskola tanulója volt kilenc éven át. Számtalan verseny, szakkör, vetélkedő sikeres résztvevője volt. Az alapiskola elvégzése után az Érsekújvári Pázmány Péter Gimnáziumban sikeres érettségit tett. Ebben az évben fejezte be – a hároméves főiskolai tanulmányait a nyitrai Konstantín Filozófus Egyetem regionális idegenforgalmi szakán, ahol ősszel folytatja tanulmányait a mesteri fokozat eléréséért.

Mint elmondta, a támogatás egy részét már felhasználta. Az egyetemen, ahol az előadások alapszükséglete volt egy laptop használata, ezt vásárolt az összeg egy részéből.

Noémi elmondta, hogy nagyon szereti faluját, szerette az alapiskolát, és nagyra értékeli ezt az adományt is amit az önkormányzattól kapott. Majdani munkája során bármilyen módon szeretné kamatoztatni szülőfaluja segítségét. Hálásan gondol az önkormányzat segítségére, és köszönetét fejezi ki polgármesterüknek Farkas Ivánnak is.

Efféle indulótőke minden egyetemen továbbtanuló és pályakezdő fiatalnak nagyon jól jön

Farkas Iván, Muzsla polgármestere elmondta: „Nem hallottam arról, hogy Muzslán kívül más településen is nyújtanának ilyen támogatást. Az alapiskolánk körzeti gyűjtőiskola s diákjaink hozzávetőleg egyharmada bejáró diák, akiknek a szállítását saját iskolabusszal biztosítjuk. A nem muzslai, de környékbeli tanulók az említett kritériumok alapján szintén megkapják az említett pontokat, illetve az ígérvényt és az anyagi támogatásunkat.”