Cziprusz Zoltán (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

Cziprusz Zoltán építészmérnökként családi vállalkozásukban dolgozik, emellett a rimaszombati Tompa Központ igazgatója és egyben városi és megyei képviselő. Gömör-nógrádinak tartja magát, és több fronton is próbál tenni a régió fejlődéséért, de szívén viseli a felvidéki magyarság sorsát Szenctől Nagykaposig. Azt vallja, olyan egységes magyar pártra van szüksége a felvidéki magyarságnak, amelynek magját az MKP alkotja. A Magyar Közösség Pártja Országos Elnökségének a munkáját 2016-tól segíti.

„Célom, hogy a farnadi kongresszusról egy egységes és megerősödött MKP jöjjön ki, amire építeni tudjuk a jövőbeni egységes felvidéki magyar politikai közösséget” – válaszolta a kérdésünkre, hogy miért vállalta az MKP országos elnöki jelölést.

Mint kifejtette, pártelnökként azzal kezdené a munkáját, hogy összehívná az újonnan megválasztott Országos Elnökséget és megvitatná velük, ki milyen területen tudna a leginkább hasznára lenni a pártnak és a közösségnek.

„Majd ezt követően tárgyalásokat kezdeményeznék a potencionális magyar politikai partnereinkkel, arról hogyan is tudnánk megteremteni egy egységes magyar gyűjtőpártot Szlovákiában” – tette hozzá Cziprusz.

Kérdésünkre, hogy mely pártokkal képzeli el az együttműködést, azt mondta, hogy első körben az Összefogással, majd a Híddal és ezután a kisebb politikai pártokkal és civil szerveződésekkel. „Egy egységes magyar szubjektumra van szükség, amely saját listával indul a választásokon” – szögezte le.

„Én híve vagyok az alulról építkezésnek és a demokráciának mindaddig, amíg az jól működik, viszont mikor ez rossz irányba kezd fordulni, egy erős vezetőnek közbe kell szólni és meggyőzni a párt tagságát és struktúráit arról, hogy mi is a helyes irány” – vázolta az elképzeléseit, amelyek alapján hisz abban, hogy egy egységes pártot tudnak létrehozni.

„Hiszem, hogy ezt az egységes pártot folyamatosan 5% fölé mérnék, de inkább 6-7%-ra, s hogy rengeteg, amúgy velünk szimpatizáló szavazó is visszatér, akik az elmúlt választásokon azért szavaztak más pártra, mert azt gondolták, hogy elvesznek a szavazataik. Természetesen szükség van hiteles emberekre és olyan szakpolitikára is, miáltal úgy érzik a régióinkban lakó magyarok, sőt, nem csak a magyarok, hogy ez róluk és értük is szól, ezért érdemes ezt a politikai közösséget támogatni a választásokon”

– fejtette ki.

Érdeklődésünkre elárulta, hogy több járási konferencián is részt vett, s úgy látta, hogy

az MKP egyben tartása és megerősítése, majd az MKP-ra épülő egységes felvidéki magyar politikai közösség megteremtésének a kérdése foglalkoztatja leginkább az embereket.