Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy járvány van, a politikában uborkaszezon, az iskolákban pedig szünidő, mégis úgy gondolom, az oktatásügyi miniszter itt-ott elejtett mondataira jobban oda kellene figyelni.
Gröhling talán az első olyan miniszter, aki konkrét reformelképzelésekkel érkezett és véleményem szerint Miroslava Hapalovát is azért nevezte ki az Állami Pedagógiai Intézet élére, mert ő az, aki a MESA 10 által kidolgozott oktatási „projektet“ segítheti a gyakorlatba átültetni.
Már írtunk arról az elképzelésről, hogy az alapiskola alsó tagozatát négyről ötévesre bővítenék, és két ciklusra bontanák:
Az első hároméves ciklus az írás, értő olvasás és számolás elsajátítására szolgálna, és az értékelésre nem az egyes tanévek, hanem a ciklus végén kerülne sor.
Ez lehetőséget biztosítana arra, hogy minden diák, tehát a szociálisan hátrányos környezetből érkezők is elsajátítsák az említett készségeket.
A ciklus közben személyre szabott oktatás folyna, csak szóbeli értékelés lenne és nem lenne buktatás sem.
A második ciklus, differenciált oktatással, a felső tagozatra való felkészítésről szólna.
Véleményünk szerint ezt az elképzelést támogatni kellene, mert hatékonyabbá teheti az alapozást és a hátrányos családokból érkező gyermekek felzárkóztatását segítené. Egyúttal a lemorzsolódást is csökkentené.
A minisztérium nagyon taktikusan, a járványra való hivatkozással, egyelőre önkéntes alapon, kísérleti jelleggel vezetné be az említett „reformot“. Aztán „majd kiderül“, hogy a kísérlet sikeres volt-e, és kötelezővé teszik-e a bevezetését.
A másik elképzelés, amiről egyre gyakrabban beszél a miniszter úr, az iskolahálózat racionalizációjáról szól. Ennek megvalósítása már fájdalmasabb lehet/lesz, annál is inkább, mert a kisebb települések önkormányzatainak átalakításával/összevonásával/ járhat együtt.
Az iskolahálózat optimalizációját mi is elkerülhetetlennek tartjuk, mert – leegyszerűsítve – sok az iskola és kevés a gyerek. Osztályaink lassan kiürülnek és iskoláink egy része bezárja kapuit. Évente 5-6 alapiskola, és egyre több középiskola kerül bezárásra tanulóhiány és az iskolák és önkormányzatok „rugalmatlansága“ miatt.
Egyszerűen azért, mert képtelenek vagyunk felfogni a veszélyt, képtelenek vagyunk tárgyalóasztalhoz ülni és az iskola-összevonásokról, kistérségi iskolák vagy iskolaközpontok létrehozásáról tárgyalni.
Az újságokban olvasom, hogy az alapiskola és a helyi középiskola összevonásával hosszú távon megoldódna a középiskola helyzete. Az alapiskola viszont az összevonást mereven elutasítja, és nem gondol arra, hogy a magyar középiskola megszűnésével saját végzőseit szlovák középiskolákba kényszeríti.
Másutt egy udvarban működik két középiskola. Az egyikben vészesen lecsökkent a diáklétszám, mégis ők ellenzik az összevonást, pedig ezzel megmenekülhetnének az esetleges bezárástól. Vajon miért?
A fenntartók a racionalizálást előbb-utóbb úgyis rá fogják kényszeríteni az iskolákra. A magyar iskolákra is. A probléma majd ott kezdődik, hogy ebbe nekünk már nem lesz beleszólásunk. A hivatalok elsődleges szempontja pedig értelemszerűen nem a szakmaiság és a versenyképesség növelése lesz, hanem a gazdaságosabb működtetés.
Valóban ezt akarjuk megvárni?
