(Fotó: novinky.cz)

Miloš Zeman cseh államfő vasárnap kijelentette, megérti a magyar kormány döntését, hogy a koronavírus-járvány további terjedésének megakadályozása érdekében szeptembertől lezárta az ország határait.

Megértem, támogatom a határok lezárását – reagált Zeman a CNN Prima News cseh kereskedelmi televízió vitaműsorában, amikor a műsorvezető Magyarország határainak lezárásával kapcsolatban kérdezte. Mindenki a maga módján védekezik – tette hozzá a cseh elnök.

Megismételte korábbi véleményét, miszerint jónak, hasznosnak tartaná, ha a jelenlegi járványhelyzetben nemzetközi szinten is egy évre lezárnák az országhatárokat.

Szerinte ez minden ország hazai turizmusának a fejlesztéséhez is jelentősen hozzájárulna, amit ő szintén támogat. A csehországi járványhelyzettel kapcsolatban Zeman azt mondta, hogy óvatosnak kell lenni, de pánikra nincs ok. Csehországban az utóbbi napokban nagyon megugrott a napi fertőzések száma, aminek következtében a hatóságok megszigorították az óvintézkedéseket és több területen újra kötelezővé tették például a szájmaszk viselését. A közvélemény és a sajtó egy része vitatja és ellenzi az intézkedéseket.

Az államfő szerint az óvintézkedések szigorítására a helyi fertőzésgócokban van szükség, míg a járvány által nem vagy alig érintett helyeken feleslegesnek tartja ezeket.

A szakminisztérium hétvégi kimutatásából az derül ki, hogy országszerte mintegy 160 helyi fertőzésgócot tartanak nyilván.

Miloš Zeman úgy vélte: a napi fertőzések száma helyett jobb, pontosabb mutató a járványban elhunytak száma. „A fertőzésből ki lehet gyógyulni, de meghalni csak egyszer lehet” – szögezte le az államfő. Úgy vélte, ezen a téren Csehország jól áll, a cseh kormány járványkezelése helyes és hatékony. Csehországban március elsején jelent meg az új koronavírus (SARS-CoV-2) okozta járvány, amelyben vasárnapig 431-en haltak meg.