Mivel a magyarországi határzár bevezetése a 6. Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemle alternatív lebonyolítási módjait is lehetetlenné tette, így a szervezők kénytelenek voltak virtuális döntőt rendezni, melynek során a zsűri az interneten keresztül értékelt és egy végső konferbeszélgetés alkalmával tett pontot a döntésre.

Masszív többséggel a  6. Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemle győztese a párkányi TooFar zenekar lett, akik meghívást kaptak a 2020. évi Öröm a Zene Tehetségkutató magyarországi döntőjébe, ahol a zenekarok a 3 millió forint értékű fődíj (1 millió Ft értékű hangszer és hangtechnikai eszközbeszerzés, valamint a Hangfoglaló program által felajánlott támogatás, amelyet a győztes lemezanyag és videoklip készítésre fordíthat), és ezenkívül Solymosi Kata és Józsa Örs jóvoltából a budapesti SoundCam Productions díját, egy #fridaysessionre való meghívást is nyertek.  Czibula Csaba felajánlása alapján a ma7.sk portál egy stúdióbeszélgetést készít a zenekar tagjaival a Múzsa című kulturális rovat számára, amelyet átvesz az ország legnagyobb magyar nyelvű televíziója, a Régió TV is. Zaťko Ervin a TooFar zenekarnak kiemelt médiamegjelenést biztosít egy éven keresztül az  atempo.sk oldalain, Pap Tibor és a tatabányai Peron Music Alapítvány díja pedig egy 2021-es klubkoncert a Peron Tehetségközpontban Tatán a zenekar számára.

A gútai Gorlo Volka számára 3 vagy több dal rögzítése esetén 1 dalt ingyen, teljesen elkészít a soproni MD Stúdió Schmiedl Tamás „Smici” jóvoltából. Czibula Csaba felajánlása alapján a ma7.sk portál egy stúdióbeszélgetést készít a zenekar tagjaival a Múzsa című kulturális rovat számára, amelyet átvesz az ország legnagyobb magyar nyelvű televíziója, a Régió TV is. Csenger Ferenc jóvoltából a Szlovák Televízió magyar adásában is sugárzásra kerül egy néhány perces anyag a zenekarról. Ezenkívül a csapat klipjei is megjelennek majd a televízióban. Zaťko Ervin a Gorlo Volkának fellépési lehetőséget biztosít a 2021-es csábi Szederfeszten, a SZMAZE pedig egy éves kiemelt médiamegjelenést a SZMAZE Facebook-csoportjában.

A királyhelmeci Alone Avenue Szabó Ádám „Gila jóvoltából 50%-os árengedményt nyert egy dal rögzítésére a galántai Gila Studióban, továbbá Csenger Ferenc felajánlása alapján a csapat klipjei is megjelennek majd a Szlovák Televízió magyar adásában, ezenkívül a SZMAZE egyéves kiemelt médiamegjelenést biztosít a helmecieknek a SZMAZE Facebook-csoportjában. Czibula Csaba felajánlása alapján a ma7.sk portál egy stúdióbeszélgetést készít a zenekar tagjaival a Múzsa című kulturális rovat számára, amelyet átvesz az ország legnagyobb magyar nyelvű televíziója, a Régió TV is.

Csenger Ferenc személyes megegyezés alapján egy beszélgetés készítésének lehetőségét biztosítja az összes döntős zenekar számára, továbbá megfelelő minőségű hanganyag beküldése esetén a rádióban is elhangzanak a döntősök szerzeményei.

Végezetül szeretnénk megköszönni a zenekaroknak, hogy megértették és elfogadták a hirtelen megváltozott körülmények hatására kialakult helyzetet, s dacolva a nehézségekkel derekasan helytálltak. A zsűri tagjainak éppúgy jár a köszönet és a tisztelet nemcsak a felajánlásokért, hanem hogy egy sokkal hosszabb, néha idegőrlő procedúra alatt is megőrizték higgadtságukat, segítőkészségüket és rugalmasságukat. Ugyanez vonatkozik azokra is, akik valamilyen egyéb módon kapcsolódtak be a rendezvénybe vagy hirdették azt.

Emlékeztetőül a döntőbe jutott zenekarok és a zsűri névsora:

Alone Avenue (Királyhelmec)
Blackfuzz (Százd)
Gorlo Volka (Gúta)
Jövőre (Ipolyság)
TooFar (Párkány)
Totalica (Jóka)

***

  • Balázs Sziszka, a Music Fashion kiadó tulajdonosa, zenei menedzser, a Hangfoglaló program delegáltja
  • Temesi Berci session zenész, dalszerző, zenei rendező, producer, zenekarvezető, basszusgitár instruktor, workshop előadó, a Hangfoglaló program delegáltja, a zsűri elnöke
  • Pap Tibor, a tatabányai Peron Music Alapítvány elnöke és a tatai Peron Tehetségközpont vezetője
  • Solymosi Kata zenész, a SoundCam Productions stúdió munkatársa és a #fridaysession projekt koordinátora
  • Józsa Örs zenész, a SoundCam Productions stúdió tulajdonosa és a #fridaysession projekt hangmérnöke
  • Szabó Ádám „Gila zenész, zeneszerző, a Gila Studio tulajdonosa
  • Csenger Ferenc műsorvezető, a Pátria Rádió vezető szerkesztője
  • Czibula Csaba zenész, a Szlovákiai Magyar Televíziósok Szövetségének elnöke, a ma7.sk médiacsalád audiovizuális tartalmának vezető szerkesztője