Így írt egyik versében Juhász Gyula a mai cseh és szlovák határ közelében levő városkáról. Szakolca mindenkinek mást jelent, van akinek a zamatos Szakolcai Rubint vörösbort, van akinek a kürtős kalácsot, amely ugyan székelyföldi találmány, de a városka is magáénak vallja, nekem Gvadányi Józsefet és Juhász Gyulát. Szomorú sorsú költőnk ugyan büntetésnek vette, hogy ide a világvégi főrendi gimnáziumba helyezték, berzenkedett ellene eleget, kis városnak, álmos, szürke helynek találta. Ami nem is csoda Szeged és Budapest után. Vasárnap reggel, délelőtt ma is álmos, szinte kihalt, egyhangú helység benyomását kelti, Szakolca lassan adja meg magát, fokozatosan tárja ki szépségeit, egyediségét, de megéri felfedezni, mert olyan látnivalókat találunk itt, mint amelyeket kevés helyen, vagy talán sehol másutt.
A belvárosba vezető kis utcácskák apró házai bizonyára még Juhász Gyula itt tartózkodása éveiben, 1911-13 között is megvoltak és szerencsére meg is maradtak, lakói sokat csinosítottak rajtuk, eredeti állapotukban felújították, a szocializmus korában épült tömbházak a város szélén kaptak helyet.
Talán így bandukolt az állomástól befelé annak idején Juhász Gyula is, ahogy én és neki is rögtön a Kálvária meg a Szent György rotunda ütötte meg a szemét. Egykedvűségében lehet, észre se vette szépségüket, pedig mindkettő csodálatos. És feltűnnek az egykori városfalak a városkapukkal, amelyek máig megmaradtak, a falak vaskosak, tekintélyesek, hiszen nemcsak a városka határait jelölték, hanem az ellenség elől is védelmet kellett biztosítaniuk.
A Szent György körtemplomot még a 12. században építették, a Felvidék legszebb és legrégibb román kori építménye, falain belül értékes gótikus festmények ábrázolják Szent György harcát a sárkánnyal.
A Kálvária domb a városka legmagasabb pontja, első szobrait, stációit a jezsuiták kezdték felállítani 1703 és 1710 között, majd 1817-ben újabb 14 stációt építettek hozzá.
Remek kilátás nyílik innen az egész településre, belátjuk a teret, a templomokat, az intézményeket, az apró utcákat. És letelepedve egy padra felidézhetjük a városka történetét.
Először 1217-ben II. András oklevele említi, bizonyítottan régóta lakott hely volt, erre adottak voltak a feltételek, a Morva folyó, az erdőségek, a földek.
Nagy Lajos király 1372-ben szabad királyi várossá emelte, ezt Luxemburgi Zsigmond is megerősítette, a 15. században már a környék gazdasági, vallási, kulturális központja volt. A 17. században pedig a Felvidék legjelentősebb városainak egyike Pozsony, Kassa, Nagyszombat, Bártfa, Eperjes sorában. A szőlőtermelés mellett híressé tette a posztógyártás, de még a sörfőzés is. 1632-ben a Kálvária domb tövében jégvermet alakítottak ki, ahol a sör mellett a hús és húsfélék huzamosabb tárolására is lehetőség volt. A jégverem ma is megvan, leghosszabb pincéje 20 méteres, egy időben étterem üzemelt benne, most látványosságként mutogatják.
Az évszázadok folyamán felépített templomok, kulturális építmények legtöbbje ma is áll, látogatható, nagyban ezeknek köszönhető, hogy a városkát jellegzetes történelmi levegő lengi körül. 1910-ben 5018 lakosából még 505 magyar volt, 2011-ben 14 441 lakosból már csak mindössze 19. Ők valószínűleg azoknak a késői leszármazottai, akiknek sírkövein az evangélikus temetőben magyar a felirat és a név, Kiss, Szalay, Mitták.
A városka főtere sem szokványos, háromszög alakú, egyik sarkában a városháza, közepén a Szent Mihály plébániatemplom, amely még 1372-ben épült, többször átépítették, főoltárán mestermű az oltárkép, a templom védőszentjét Szent Mihályt ábrázolja.
Az egyik mellékoltár pedig a cégek védőszentjeinek gyűjteménye, a maga nemében egyedülálló vidékünkön. Valószínűleg az oltár felállításában szerepe volt annak is, hogy a városban több cég működött. A templom közelében van a Csontház, ahová összegyűjtötték a felszámolt temetőkből származó földi maradványokat, továbbá I.Lajos 2008-ban felavatott szobra, valamint egy szép Mária-oszlop.
A tér másik felét a monumentális Kultúrpalota uralja, amely a híres szlovák építész Dušan Jurkovič tervei alapján épült, egyediségét a homlokzat mozaikja adja, amely Mikuláš Aleš rajzai alapján készült. A palota ma is kulturális rendezvények színtere, a mellette levő épületben pedig a honismereti erdőháti múzeum (Záhorské Múzeum) székel. Kár, hogy vasárnap zárva tart, velem együtt biztosan számosan megnéznék gyűjteményét.
A városközpont egyik patinás épülete a Gvadányi-kúria, Gvadányi József az Egy falusi nótárius budai utazása, a Pöstényi förödés és egyéb művek szerzőjének egykori lakóháza, falán emléktábla őrzi emlékét.
Gvadányi második házassága révén került ide, igazi komótos életet élt, kertészkedéssel, olvasással, vadászgatással, fürdőzéssel. A szakolcaiak nemcsak a mai is szemrevaló épületet köszönhetik neki, amelyben jelenleg a városi könyvtárat rendezték be, de a kürtős kalács receptjét is, amelyet ő hozott ide Erdélyből.
A kúriával szemben van az egykori kollégium és gimnázium épülete, ahol hatszáz napot töltött Juhász Gyula. Szakolca és Szeged kezdeményezésére helyezték el itt emléktábláját, Szakolca neve már csak szlovákul szerepel rajta.
A Ferencesek templomával és kolostorával szemben áll az a szép kis templom, amelyet Szent Erzsébet tiszteletére szenteltek fel, mellette pedig a menhely, ahol szegények, hajléktalanok találtak oltalmat, kaptak ellátást. Az épület homlokzatán Szent Erzsébetet ábrázoló szobrocska van, amely azt a mozdulatot örökíti meg, ahogy Szent Erzsébet elhivatottságának jeleként egy elesettet adományoz meg.
Szakolcán hosszan lehet bolyongani, látnivaló akad bőven, emléktáblák hívják fel a figyelmet a jelentős építményekre, műemlékekre, személyekre, akik a városhoz kötődnek.
Sajnos Juhász Gyula és Gvadányi emléktábláján kívül nincs magyar felirat, következetesen minden szlovák tábla mellett angol és német nyelvű ismertetés olvasható.
A városnézés azonban kellemes, úgy érezhetjük, mintha visszamentünk volna az időben, akár 18-19. századi polgároknak is érezhetjük magunkat. Már az állomás felé baktatok, elmélkedve azon, vajon miért nem tetszett Juhász Gyulának ez a város. Persze minden egyéni lelkület, életérzés, sors függvénye.
A sok itt írt verséből csupa mélabú, elégedetlenség olvasható ki. Itt írta Orbán lelke című kisregényét, félig-meddig életrajzi elemekkel, amelyben emellett felvillantotta a nehéz kisvárosi értelmiségi sorsot, a maradiságot is, írják róla az irodalomtörténészek. Bevallom, nem olvastam a regényt, de egyre kíváncsibb vagyok rá, talán abból választ kapok a miértre.
