Gyurász Pál plébános vezette a zarándoklatot (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Hétfájdalmú Szűz Mária ünnepén kerékpáros zarándoklatot szervezett Gyurász Pál, ipolyhídvégi atya. A maroknyi ám lelkes és hitében erősödni kívánó csapat az ipolysági Honti Kálváriát, valamint a nagytúri Magyarok Nagyasszonya és a Tours-i Szent Márton templomot kereste fel.

A nagyrészt tesmagi és ipolyhídvégi hívek kerékpáros zarándoklatának első állomása az idén nyáron felújított ipolysági kálvária volt. Gyurász Pál atya, az ipolyhídvégi, az ipolynagyfalui és a tesmagi hívek lelkésze vezette a csapatot.

Az idén nyáron szépült meg az ipolysági kálvária (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A keresztút minden egyes állomásánál felelevenítette Jézus Krisztus szenvedéstörténetének oda vonatkozó történéseit. Emellett a zarándoklatban résztvevők számára útravaló üzenetet is megfogalmazott. A keresztutat járva a hívek megcsodálták a kálvária szakszerűen felújított állomásait, emellett a Kálvária-dombról végigpásztázták az eléjük táruló Ipoly mentét.

„A mai napon egy kerékpártúrával egybekötött zarándoklaton veszünk részt. A kellemes környezetben együtt töltött idő a hitünk erősítését is szolgálja”

– nyilatkozta a Felivdék.ma megkeresésére Gyurász Pál, ipolyhídvégi plébános.

A maroknyi csapat a Honti Kálvárián (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A maroknyi csapatnak több fiatal is tagja volt, a plébános hozzájuk intézte szavait. Mint mondta: célja a keresztény hit megértése Jézus Krisztus szenvedéstörténetének a felelevenítésével.

A katolikus egyház a mai napon ünnepli a Hétfájdalmú Szűz Mária napját, részben ezért is szervezték meg a zarándoklatot. Tegnap pedig a Szent Kereszt Felmagasztalásának napja volt, mely egyben a kálváriák búcsúja is, ezért is látogatták meg a hívek az ipolysági kálváriát.

Több mint száztíz éves múltra tekint vissza a szakrális hely (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

„A Szűzanya jelen volt  a keresztút során Jézus Krisztussal,  a legnagyobb fájdalma volt látni fiát, miközben keresztre feszítik. Átérezte fia szenvedését, halálát. Nehéz pillanatokat élt át. Így a fájdalmas Szűzanyához is kapcsolódik a kálváriának a létezése és a gondolata”

– reflektált a mai ünnepnapra Gyurász atya.

A hívek a délután folyamán tovább kerekeztek Nagytúrra. Itt az elmúlt években felépült katolikus templomot látogatták meg. A Magyarok Nagyasszonya és a Tours-i Szent Márton nevet viselő templomban az elmúlt hetekben olasz mesteremberek mozaikfalat építettek. A zarándoklat résztvevői ezt is megtekintették.

Új alkotásokat helyeztek el (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Az ipolysági kálváriát 1907-ben hozták létre, kezdeményezője Schreiber Aladár ipolysági plébános volt. Az egyes stációk a város és a Honti Vármegye híveinek adományaként épültek meg. Minden egyes állomáson található egy kis tábla a támogató nevével.

A Kálvária-dombról csodás kilátás nyílik a város történelmi magjára, a Börzsönyre. Ugyanakkor a környező Ipoly menti falvak sziluettjét is megláthatjuk a Selmeci-dombság nyúlványaival egyetemben.

Piéta (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Az elmúlt több mint száz esztendőben számos felújítást végeztek a szakrális helyen. Legutóbb idén nyáron szépültek meg a keresztút állomásai. A kis építményeket újrafestették, emellett új pléhtetőt kaptak. A Jézus Krisztus szenvedéstörténetét bemutató alkotásokat is lecserélték.

Az elmúlt hétvégén a Kálvária-dombon tartott szentmisén avatták fel a felújított szakrális helyet.

A kálvária kirándulóhelyként is szolgálja a város és a környék lakosságát. A kedvező időjárási viszonyok mellett sokan keresik fel a nyugodt és csendes helyet.

Csodás kilátás a Kálvária-domb tetejéről (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)