Fotó: unicef.org

Ravasz Ábel volt romaügyi kormánybiztos (Most-Híd) arra kéri Branislav Gröhling (SaS) oktatásügyi minisztert, hogy foglaljon állást a kötelező óvodalátogatás kérdésében. Az ötéves kortól kötelező óvodalátogatásról szóló törvény 2021 januárjában lép érvénybe.

Ennek megfelelően jövő szeptembertől minden ötéves gyermek számára biztosítani kellene az óvodai férőhelyet. Az Oktatáspolitikai Intézet legutóbbi elemzése alapján azonban 2021-ig mindössze

az érintett gyermekek 97,5 százaléka számára lenne biztosított az óvodai férőhely, ami 1460 férőhely hiányát jelenti.

Ravasz a rimaszombati járásbeli Uzapanyit település pedagógusaival történt találkozó tapasztalatai alapján sürgette, hogy a kormány tájékoztasson arról, milyen konkrét intézkedéseket tesz a kötelező óvodalátogatás ügyében.

Szerinte a kötelező óvodalátogatás célja, hogy az alapiskolába lépés előtt egyenlő esélyeket teremtsen a gyerekek számára. Főként a hátrányos szociális helyzetű gyermekeknek jelenthet a kötelező óvodalátogatás esélyt arra, hogy elkerüljék az osztályismétlést vagy a speciális iskolába való kerülést.

„A régiókat járva azt hallom, hogy a szülők, a települések és az óvodák tudni szeretnék, életbe lép-e ez a rendelet és főleg azt, hogy mikor. A kormányprogram változásokat helyezett kilátásba, például, hogy a kötelező óvodalátogatás csak a hátrányos helyzetű gyerekekre vonatkozna. Ez óriási hiba lenne”– állította.

Hozzátette, hogy a minisztérium felvetette a halasztás lehetőségét is, ami bizonytalanságot kelt az intézkedés bevezetésére való felkészülés tekintetében.

Branislav Gröhling oktatásügyi minisztertől ezért világos és egyértelmű állásfoglalást vár a kötelező óvodalátogatás ügyében.

(Felvidék.ma/Webnoviny.sk)