(Fotó: mlsz.hu)

A magyar válogatott nagyszerű játékkal a Nemzetek Ligája első fordulójában, idegenben, Szoboszlai hatalmas szabadrúgásgóljával 1-0-ra legyőzte a törököket.

A Nemzetek Ligája 2021-es kiírásának első mérkőzésén Sivasban mérte össze erejét a házigazdákkal a magyar válogatott.

Bátor, kezdeményező focit játszva kezdték a magyarok a mérkőzést. Egymás után futottak az akciók a pályán, míg a törökök nehezen jutottak el a magyar kapuig, talán őket is meglepte megváltozott felállásunk.

Az első félidőben csak egyetlen dolog hiányzott a magyar játékból, a gól, viszont Marco Rossi nagyon sok biztató dolgot láthatott a pályán.

A 60. percben Sigér helyére egy újonc, viszont a DAC-ból jól ismert, remek formában játszó Schäfer András érkezett. A magyar válogatott remekül játszott, A 66. percben Willi Orbán fejesét még sikerült nagy bravúrral hárítania a hazai kapusnak, viszont a 80. percben Szoboszlai káprázatos szabadrúgásból nagy gólt lőtt. A pontrúgást 30 méterről megeresztve Szoboszlai bombája a bal kapufáról vágódott a hálóba, a török hálóőrnek esélye sem volt mozdulni a lövésre (0-1)!

A 81. percben Kalmár Zsolt is lehetőséget kapott pályára lépni, és így két dunaszerdahelyi játékossal képviselve a pályán végződött a mérkőzés.

Marco Rossi szövetségi kapitány elégedett volt csapata teljesítményével.

„Az első félidőben nagyon jól teljesítettünk, a törökök kicsit talán lebecsültek minket, és az sem kizárt, hogy megleptük őket a taktikánkkal. A szünet után picit fáradtabbak voltunk, többet védekeztünk, de mindig sikerült a területeket lezárni. Mindent összevetve megérdemelt győzelmet arattunk. Az új rendszer valójában nem teljesen új, mert kétszer már játszottunk ebben a felállásban” – fogalmazott Marco Rossi. 

A bombagólt szerző Szoboszlai Dominik az M4 Sportnak így értékelt a mérkőzés után: „Az öltözőben is megkaptam a magamét a gólért, de persze pozitív értelemben. Van olyan érzés, amikor eltalálod a labdát és látod, hogy be fog menni – na, nálam most körülbelül ez volt, iszonyatosan jól eltaláltam, és szerencsére a kapufáról befelé pattant”.

A folytatásban szeptember 6-án Oroszország csapatát fogadja a magyar válogatott. Hajrá fiúk!