Roman Mikulec (Fotó: SITA)

Roman Mikulec belügyminiszter a közszolgálati televízió Szombati párbeszédek műsorában elődjével, Denisa Sakovával vitázott a jelenleg zajló, az egész ország lakosságát érintő koronavírus-tesztelésről. Elöljáróban bejelentette, hogy a tesztelések helyszíneinek 98,4 százalékában zajlik a szűrés. Vitapartnere Denisa Saková kifejtette, hogy véleményük szerint az ilyen tesztelést szakértőkkel kellett volna megvitatni és az ellenzék nem kapott választ arra a kérdésükre, hogy milyen módon akarják megvalósítani az akciót és miért szorgalmazták azt az egész országra vonatkozóan.

A tesztelés helyszínein semmiféle kockázat nem fenyeget

Roman Mikulec elődje kérdésére válaszolva elmondta, hogy a szűrést először egy szűk körű csoporttal tárgyalták meg és nem volt lehetőségük azt az ellenzékkel is megvitatni. Megjegyezte azt is, hogy a helyiségekben, ahol a szűrés zajlik, semmiféle veszély vagy rizikó nem fenyegeti az embereket, ha betartják az előírt szabályokat, viselik a szájmaszkot, ügyelnek a távolságtartásra.

“Mivel az egész tesztelés a haderő felügyeletével történik, részt vesznek benne a politikusok, a tűzoltók és a hadsereg tagjai, akik hozzászoktak a parancsokhoz, utasításokhoz, biztos vagyok benne, hogy az egész kivitelezést szakszerűen kezelik. Az egyetlen gond, amire figyelmeztettünk, az orvosok, az egészségügyi dolgozók és nővérek hiánya, akik a mintavételeket végzik és ezt tartottuk az egész akció leggyengébb pontjának” – hangsúlyozta Denisa Saková az országos szűréssel kapcsolatosan.

A második forduló még mindig kérdéses

Hogy lesz-e a tesztelésnek második fordulója, azt a mostani, első forduló eredményeitől teszik függővé. Aki viszont nem rendelkezik negatív teszteredménnyel, annak továbbra is be kell tartani a kijárási tilalom előírásait.

A határátkelőknél is tesztelnének

Hétfőn határoznak arról, hogy a határátkelőkön bevezetik-e a kötelező szűrést. Roman Mikulec elismerte, hogy ez is egy eshetőség, amelyet mérlegelnek.

“Nem akarunk teljes lezárást, általános lockdown-t, azt akarjuk, hogy a gazdaság legalább valamennyire működjön és az emberek ugyancsak legalább valamennyire dolgozhassanak. Ezért választottuk azt a lehetőséget, hogy az emberek leteszteltethessék magukat és amennyiben negatív a mintavétel eredménye, mehessenek dolgozni, bevásárolni” – mondta végezetül a belügyminiszter.

(webnoviny.sk/Felvidék.ma)