A magyar katolikus egyház november 19-én emlékezik az Árpád-ház szülöttére, a középkor egyik legismertebb és legkedveltebb szentjére, II. András magyar király és merániai Gertrúd leányára. Erzsébetet évszázadok óta nagy tisztelet övezi a magyarok körében, kultusza a 13. századtól kezdve elterjedt egész Európában. A feleségek, a fiatal anyák, a ferences harmadrend és a szolgáló szeretet védőszentjeként tisztelik. Sík Sándor papköltő a női eszmény megtestesülésének nevezte őt.
Erzsébet 1207. július 7-én született Sárospatakon, más források szerint Pozsonyban. Életének első négy évében a magyar királyi udvarban nevelkedett, majd eljegyezték Türingia leendő grófjával, Lajossal. A kis menyasszony fényes kísérettel és kincstárnyi hozománnyal érkezett a wartburgi várba. Német környezetben akarták nevelni, hogy jól elsajátíthassa új hazájának minden szokását.
Erzsébet jósága és kedvessége hamarosan megnyerte a vár népét. A nála hét évvel idősebb Lajos kezdettől fogva szívből szerette. Leendő anyósa, Zsófia asszony ellenben egyre növekvő rosszallással figyelte. Nemcsak apró, túlzásnak minősített vallási gyakorlatai zavarták (Erzsébet például ismételten megszakította játékait, azért, hogy, mint mondta: „Istent szeresse”), hanem az is, hogy teljes természetességgel magával egyenrangú társnak tekintette a legegyszerűbb gyermeket is.
Mindezeken túl pedig nem volt hajlandó alkalmazkodni az udvari élet előírt formáihoz, temperamentumos és szenvedélyes volt, minden körtáncnál jobban szerette a vad lovaglást. Lajos vette védelmébe, és aránylag korai házassággal – Erzsébet tizennégy éves volt – szilárdította meg helyzetét a várban.
Boldogságuk teljes volt, a feljegyzések szerint Erzsébet férjét hazavárva messzire elébe lovagolt, és csókokkal, viharos örömmel üdvözölték egymást. A szent életű asszony legbensőbb titka és egyik legvonzóbb tulajdonsága, hogy tökéletes összhangot tudott teremteni az Isten és a férje iránti szeretet között.
Lajos tizennyolc évesen korában, apja halála után átvette a hatalmat Türingiában.
Erzsébet a vár alatt nagy házat építtetett, befogadta a zarándokokat és koldusokat, és ápolta a betegeket. Az udvar rosszallása ellenére Lajos támogatta felesége jótékony cselekedeteit.
Hat év boldog házasság után Erzsébet özvegy lett. Férje halála után három gyermekével együtt el kellett hagynia a várat. Sokat nélkülözött, gúnyolták, elkergették, de béketűréssel viselte a megaláztatásokat. Városról városra járt, ahol szükség volt segítségére, dolgozott, ápolta a betegeket, megvarrta ruháikat. Később Marburgba költözött és belépett a ferences rendbe. Javait és élete hátralévő esztendeit a betegek és rászorulók gondozásának szentelte.
1228 nagypéntekén néhány ferences barát jelenlétében lemondott a világi javakról, kórház építésébe kezdett, ahová befogadta a földönfutókat, betegeket és ő maga gondozta őket.
1231-ben november 16-áról 17-ére virradó éjszaka halt meg Marburgban. Huszonnégy éves volt. Három és fél esztendővel később, 1235. május 26-án, pünkösdkor, IX. Gergely pápa iktatta a szentek sorába Erzsébetet. Sírhelye fölött, tiszteletére szentelték a marburgi székesegyházat.
Szent Erzsébet-legendák
Sok legenda övezi életét. Az egyik legismertebb történet az úgynevezett rózsacsoda. Egy alkalommal kötényében kenyeret vitt a szegényeknek. Anyósa megállította, megkérdezte, mit visz. Erzsébet azt felelte, hogy rózsát, s amikor megmutatta a kötényét, valóban rózsák voltak benne.
E történet alapján az ábrázolásokon a rózsák váltak Szent Erzsébet legfőbb ikonográfiai attribútumává.
Egy másik legenda szerint Erzsébet egyszer férje ágyába fektetett egy leprás koldust. Hazatérő férje a szobába rontva a megfeszített Krisztust találta az ágyban, és ekkor értette meg felesége „esztelen” szeretetét.
A legenda részlete Jankovics Marcell Jelkép-kalendáriumából: Történék egy napon, mikoron ura honn nem volna, hogy undok poklost megfüröszte önnön házában, es nyugtatá el az ő urának urfiú ágyán két lepedő között. Es azonközben juta haza az ő vitéz ura, íme, nagy bosszú panasszal eleibe esének az öregek; kezdék nagy erősen vádolni az szent asszont, hogy tékozló volna, es nem tartaná takarékosan ő urának jószágát, szolgáit es megölé éhel-szoméhal, es mindenestül fogva gonosz életu volna. Mondának annak felette: Ha pedig, nemes uram, szavunkat nem hiszed, menj el bé ágyasházadba es egy nagy, szörnyü undokságos poklost találsz urfiú ágyadon nyugodni. Am lássad, ha mind ilyen szertelen dolgokat el kell engedni. Mikoron az jámbor úr azt hallotta volna, megindula rajta es nagy hirtelen mezítelen fegyverét ragadván, mondá: Mi dolog ez, akit hallok, ha immáron jószágomat nem kíméli, avagy ennenmagamat kíméllene! Nagy haraggal beüté az ajtót, hogy mind az poklost megölje, mind az szent asszont levágja. Es mikoron felemelte volna az lepedőt, látá: hát íme, az áldott megfeszült Krisztus nagy vérben keveredvén fekszik az ágyon. Ottan megrettene, es bocsánatot kére tőle, es elenyészék Krisztus Jézus őelőle. Az szent asszon feleségétől meg azonképpen bocsánatot kére nagy sírván, es áldomást ada őnéki mindenre szabadon munkálkodni.
Erzsébet napját a régi magyar egyház piros betűs ünnepként ülte meg. Népi kultuszáról keveset tudunk, elhalványodott, vagy a szakkutatás késett el a földerítésével. Neve gyermekjátékokban, pünkösdölőkben bukkan fel. Az Erzsébet név évszázadokon át a legkedveltebb magyar női keresztnevek egyike volt. Liszt Ferenc Szent Erzsébet legendája című oratóriumával tisztelgett a szent előtt.
Templomok, intézmények és tanintézmények viselik Árpád-házi Szent Erzsébet nevét. A Felvidéken a legismertebb templom, mely a szent tiszteletére épült, a pozsonyi Óvárosban található Kék templom, és a kassai Szent Erzsébet-székesegyház.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 1999-ben díjat alapított Szent Erzsébet Rózsái néven. Minden év november 19-én adják át azoknak, akik önzetlen szociális munkájukkal kiérdemlik azt. A 95 mm átmérőjű bronzérem Pálffi Katalin szobrászművész alkotása. Szlovákiában Mons. Orosch János püspök alapította a Szent Erzsébet Rózsája-díjat 2007-ben. Minden évben személyesen adja át azoknak az intézményeknek és magánszemélyeknek, akik karitatív tevékenységet folytatnak, így ezen a téren Krisztus szeretetének kimagasló fokát gyakorolják.
A néphagyományokban időjárásjóslás is fűződik Erzsébet napjához. A megfigyelés szerint: „Szent Erzsébet napja tél erejét szabja”. Ha Erzsébet-napon havazik, azt szokták mondani: „Erzsébet megrázta pendelyét (vagy dunyháját).” A fiatalok is nagyon várták ezt a napot, mivel több helyen ekkor zajlottak a várkörjáró játékok, amelyek alkalmával a fiúk-lányok kérdő-felelgető dalszövegek éneklésével múlatták az időt.
Álljon itt vers és ima Árpád-házi Szent Erzsébet emlékére és tiszteletére:
Reményik Sándor: Bánk Bán utolsó monológja – részletek
Egy kicsi-kis leányka-csillagot
Láttam egyszer sok esztendő előtt,
Pozsony várából napnyugatra ment
A csillag-gyermek, s szent asszonnyá nőtt.
A fáma mint a rózsaillatot
Nevét országokon át lengeti,
Be jó volna a köntöse szegélyét
Ájtatos ajkkal megérinteni.
Idegen népek jóltevője lett,
Míg anyja itthon dúlt a magyaron…
Most anyja vére ég a kezemen –
Mért mentél el, királykisasszonyom?
Szűz lelked egyetlen lehellete
Szétfújta volna a tragédiát, –
Vagy úgy kellett, hogy későn, s messziről
Szívjuk be lényed rózsaillatát?
Megyünk, megyünk, feléd Erzsébetünk.
Boldog, ki leghamarabb odaér.”
„Istenünk, te megadtad Árpád-házi Szent Erzsébetnek, hogy a szegényekben Krisztust lássa és tisztelje. Közbenjárására add, hogy mi is lankadatlan szeretettel segítsük embertársainkat minden testi-lelki bajukban. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.”
(Magyar Kurír/Pázmaneum/Felvidék.ma)
