Illusztráció (Fotó: volkswagen.sk)

Jelentős befektetéseket tervez a Volkswagen a pozsonyi gyárában, jelentette be Herbert Diess, a konszern elnöke. Az ok az, hogy meghiúsult a cégóriás törökországi gyárának megépítése.

„A pozsonyi gyártási kapacitások megnövelése mellett döntöttünk” – mondta Diess az Automobilwochenak adott interjúban. „A koronavírus-járvány is közrejátszott abban, hogy átalakítjuk kapacitásainkat és úgy döntöttünk, nincs szükség új gyárra” – tette hozzá.

Vagyis végleg eldőlt, hogy a VW nem épít új gyárakat, hanem a jelenlegieket fejleszti, a pozsonyi fejlesztés értéke körülbelül 1 milliárd euró lesz, például új összeszerelő sor és karosszériagyártó részleg épül.

Diess az interjúban dicsérte a pozsonyi gyárat, szavai szerint a fejlesztése nem lesz drágább, mint amennyibe a konszern törökországi terveinek megvalósítása került volna.

„Az egyetlen hátrány, hogy mivel nem lesz új törökországi gyár, nem tudunk terjeszkedni az ottani piacon.” Diess azonban leszögezte, ezt a tervet végleg ejtették, „Törökország már nem aktuális”.