Az elkészült csomagok egy része és a kis segítő (Fotó: Izsmán Adél)

Az Ipolysági Református Egyházközség is csatlakozott a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központjának  első alkalommal meghirdetett adventi élelmiszergyűjtéséhez. Az ipolysági gyülekezet november végétől december közepéig várta az adományokat. A beérkező adományokat  a rászorulók között osztották szét a napokban.

„A gyűjtés célja a rászoruló családok és idősek megsegítése volt. A helyi Dignitas idősek otthona lakóinak támogatására esett a választásunk, emellett további hat rászoruló család kapott élelmiszercsomagot”

– nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Izsmán Adél, a helyi gyülekezet lelkipásztorának hitvese, az adománygyűjtés koordinátora.

Adamek Krisztián, Zsóka Ilona, az intézmény vezetője és Izsmán Jónás lelkész (Fotó: Izsmán Adél)

A gyűjtés november 23-a és december 7-e között zajlott. Főleg tartós élelmiszert, kozmetikai szereket, tisztítószereket ajánlottak fel. Mint Izsmán Adél elmondta: többen pénzadománnyal járultak hozzá a nemes célhoz. A befolyt pénzösszegből további élelmiszereket vásároltak.

Mindamellett az helyi Oros Optika szemüvegtokokkal, a Magvető Polgári Társulás pedig keresztyén témájú könyvekkel és naptárakkal segítette a gyűjtést. Az adományok jelentős része a városból érkezett, azonban a környékbeli településekről is szép számmal kaptak támogatást.

Az idősek otthonának lakói mellett hat hátrányos helyzetű családon segítettek. Ők nagyobb élelmiszercsomagot kaptak, melybe többek között liszt, cukor, tisztálkodási szerek, gyümölcs, édesség, naptár került.

„Az idősek csomagjaiba pedig édesség, sós keksz, cukorka, könyvek, naptár, gyümölcs, arcmaszkok, fertőtlenítő is került, volt aki saját készítésű karácsonyi ostyával ajándékozta meg az időseket” – emelte ki a koordinátor.

Az összeállított csomagok (Fotó: Izsmán Adél)

Az elkészített csomagokat ezen a héten osztották ki. Sajnos a jelenlegi vírushelyzet miatt az idősek otthonában nem tudták személyesen átadni a szeretetcsomagokat. Az otthon vezetősége örömmel fogadta a felajánlásokat. A családoknak is örömet és meglepetést szereztünk – jegyezte meg.

„Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül. (Példab. 11:25,) Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult a gyűjtéshez. Sokan csatlakoztak, öröm ezt látni, hogy az emberek szívesen segítenek”

– summázta gondolatait Izsmán Adél.

Elrendezés közben (Fotó: Izsmán Adél)