A Nemzeti Művelődési Intézet külhoni partnereivel közösen útjára indította a Petőfi öröksége 2020 elnevezésű Kárpát-medencei kérdőíves felmérést. A kezdeményezés már a 2023-as Petőfi-emlékévhez kapcsolódik, melynek célja a Petőfihez köthető emlékhelyek, emléktáblák és közterületek összegyűjtése.

A Nemzeti Művelődési Intézet kiemelt stratégiai feladata, hogy támogassa az anyaországi és az elszakított nemzetrészek magyar közösségeinek értékfeltáró tevékenységét, segítséget nyújtson a tárgyi és szellemi értékek, hagyományok felismeréséhez, megőrzéséhez és dokumentálásához. Ennek a tevékenységnek mindannyiunk számára nagyon fontos eleme a Kárpát-medencei közös kulturális tér különböző szegmenseinek tudományos kutatásokkal történő erősítése, fejlesztése – olvasható a szerkesztőségünknek eljuttatott közleményben.

2023-ban emlékév keretében ünnepeljük Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóját. A fenti célokkal összhangban a Nemzeti Művelődési Intézet az emlékévhez kapcsolódóan szeretné felmérni a költő örökségét. A kezdeményezők célja, hogy minél teljesebb képet kapjanak Petőfi Sándor örökségéről, a hozzá kapcsolódó hagyományokról, eseményekről, továbbá arról, hogy a települések milyen módon ápolják az emlékét az anyaországban és az elszakított nemzetrészeken egyaránt.

A tervezett kutatásban kiemelten fontos szerepet kap az, hogy a Kárpát-medencei Közművelődési Kerekasztal tagjainak közreműködésével – akik a legmegbízhatóbb és legpontosabb ismeretekkel rendelkeznek a Kárpát-medencei települések és közösségek magyar kulturális életéről – kapjanak információkat a költő emlékéhez kötődő határon túli hagyományokról. Vizsgálatukban elsődleges módszerként online kérdőívet használnak.

A kezdeményező intézmény felvidéki stratégiai partnere a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet. Így az online kérdőív felvidéki koordinálását is vállalták a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségével és a Csemadokkal karöltve.

„A Petőfi Sándor születésének a kétszázadik évfordulójához kapcsolódó felmérés külhoni lebonyolítását az a Kárpát-medencei Közművelődési Kerekasztal végzi, melynek a mi intézményünk is tagja. A mi feladatunk a kérdőív népszerűsítése a Felvidéken. A felhívást eljuttattuk többek között a partnereinkhez is”

– nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Huszár László, a Felvidéki Értéktár Bizottság elnöke, a Szlovákiai Magyar Közművelődési Intézet vezetője.

Mint elmondta: a kérdőív eredményeit háttér-információként hasznosítják a leendő Petőfi-emlékév kapcsán. Alig pár nappal ezelőtt indították el a kérdőív felvidéki népszerűsítését. Mint Huszár László elmondta: két nap alatt kedd délutánig közel 150 kitöltött válasz érkezett vissza.

A nagyon rövid kérdőív többek között arra kérdez rá, hogy az adatközlő lakhelyén van-e Petőfiről elnevezett közterület, emléktábla, köthető-e az adott településhez a költőhöz kapcsolódó történet, legenda, avagy felvette-e a nevét intézmény, illetve szervezet.

A Petőfi öröksége 2020 kezdeményezéshez csatlakozott pedagógusszövetség kedd folyamán tette közzé a felhívást, kérve az oktatási intézmények vezetőitől a csatlakozást.

Mindezek mellett a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet a Felvidéki Magyar Értéktár adminisztrátoraként szeretné az eredményeket az értékregiszterébe feltölteni, hogy tudástárát bővítse Petőfi Sándor, valamint az 1848/49-es forradalom és szabadságharc eseményeivel, emlékhelyeivel, amelyet már ismerhetnek.

Az alábbi linkre kattintva jut el a kérdőívhez.