(Fotó: pixabay.com)

Szlovákiában a ledolgozott évek meghatározott száma alapján is el lehet majd menni nyugdíjba. Az ún. szülői bónusszal pedig közvetlenül hozzá lehet járulni a szülők nyugdíjához.

Ez Miloš Svrček (Sme rodina) parlamenti képviselő módosító javaslatából következik, melyet az igazságügyi minisztérium által kidolgozott alkotmánymódosító javaslathoz fűzött hozzá, és amelyet szerdán elfogadott a parlament.

Ennek alapján az időskori nyugdíjba vonuláskor két szempontot fognak alapul venni: a munkavégzés időszakát és az életkort. Eddig az alkotmányban csak egy feltétel biztosította a nyugdíjba vonulás lehetőségét – mégpedig az életkor.

Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter jelezte, hogy a ledolgozott évek számát vagy egységesen határoznák meg, vagy az egyes hivatásoktól függően. „Arról még vitázhatunk, hogy a ledolgozott évek számát egységesen rögzítsük-e mindenki számára, és például 40 évben határozzuk meg, mint ahogy azt javasoltuk, vagy a különböző hivatásoknál különbözőképpen járjunk el, aszerint, hogy ezek fizikailag mennyire megterhelőek, illetve az emberi szervezetet mennyire veszik igénybe” – magyarázta a csütörtöki (december 3.) parlamenti vita során. Egyúttal arról biztosított, hogy a témáról még össztársadalmi vita folyik majd, és az eredményt egy, az alkotmánymódosításra épülő törvény fogja rögzíteni.

Svrček a javaslat kapcsán elmondta:

„Az időskori nyugdíj olyan számítási módját vezetjük be, amely nem hozza hátrányos helyzetbe azokat a szülőket, akik szülési, apasági vagy szülői szabadságon voltak.”

Garantálni fogják továbbá azt a jogot, hogy minden munkavállaló az adójának egy részét a szülei támogatására fordíthassa, amennyiben jár nekik az időskori nyugdíj. Nem kötelességről, hanem erre való jogról van szó. Ehhez három feltételt kell teljesíteni. Először: a szülők gyermekének ki kell nyilvánítania a szándékát, hogy az összeg egy részét a szüleinek akarja felajánlani. Másodszor: a kedvezményezettnek időskori nyugdíjat kell kapnia; a harmadik feltétel pedig az a tény, hogy az érintett szülő nevelte fel a gyermekét.

A nyugdíjrendszer Svrček által bemutatott változtatási javaslatait több ellenzéki képviselő is bírálta. Kifogásolták a fogalmak homályosságát, illetve azt a tényt, hogy az előző választási ciklusban a Sme rodina mozgalom is támogatta a maximális nyugdíjkorhatár elfogadását.