Látjátok feleim szümtükkel mik vogymuk? Bizony, olykor életet-halált, fontos dolgokat, értékes embereket felejtő nép vagyunk. Sok mindenről megfelejtkezünk, néha Istenről, néha egymásról, pedig elég közel vagyunk saját bőrünkhöz és a másikhoz is. Vagy mégsem? A bajok ennyire letaglóznak? Szociális maszkos távolság ide-oda, a lelkünk csillagfénnyire egymástól?! Azt gondolom, nem lehet úrrá rajtunk még ebben a helyzetben sem az érdektelenség. Ha pedig a tudatlanság terjed, mindkettő ellen kötelességünk tenni.
Ha azt mondom: Az öreg hölgy látogatása; Fizikusok; A bíró és a hóhér; A gyanú; A megbízás; Az ígéret; A bukás; Igazság-ügy? Ugye vannak, akiknek e könyvcímek felidéznek olvasmány-, színház- vagy moziélményeket? Vagy ha neveket idézek, mint Max Frisch-ét, Kurt Martiét, akik kortársak és alkotótársak voltak, talán még közelebb jön Friedrich Dürrenmatt (1921-1990) az emlékezetünkben. Január 5-én emlékezik az irodalmi világ Svájcban és sok országban az istenáldotta, soktalentumos íróra, festőre, drámaíróra. Drámáit, műveit közel negyven nyelvre fordították le, 30 millió példányban kerültek az olvasókhoz. Most egy kicsit más látószögből villantom fel Dürrenmatt szellemi jellegzetességeinek egy-két markáns vonását.
A református parókia szellemisége pro és kontra működött benne
A magyar Wikipédia szócikkében azt olvassuk szellemi-lelki forrásvidékéről, hogy édesapja, Reinhold Dürrenmatt 1911-től Konolfingen „protestáns lelkésze”, mely „tisztséget” 1935-ig töltötte be. Ha valahol, hát Svájcban, s főként Dürrenmatt gyermekkorában ilyen, hogy protestáns lelkész, nem létezett. Vagy református, vagy evangélikus igen. Édesapja református lelkész volt. Nem tisztséget, hanem lelkészi állást töltött be. Főként édesanyja, Hulda imádkozó, bibliás hitélete, kegyessége volt rá hatással. Művészi hajlamai már a parókián kezdtek megmutatkozni, sokat rajzolt, festett, mitológiai és bibliai témákat egyaránt.
Ugyancsak édesapja nagy könyvtárának különös kötetei is befolyásolták érdeklődését, főként a filozófia iránt. Franz Kafka, Schopenhauer, Nietzsche művei mellett le-levette a parókia könyvespolcairól az antik görög és római tragédiákat, vagy Theodor Fontane műveit.
Tehát még egyszer csak ennyit: a konolfingeni lankás-hegyes vidék, távolban a berni Alpok hófedte csúcsaival ideális gyermekéveket kínált festői fantáziája és írói világa kialakításához.
A Biblia képei Dürrenmatt festményein is visszaköszönnek
Aki részletekbe menő életműelemzést szeretne olvasni, ráklikkelhet a Google-keresőben a nevére, s magyarul is alapos tájékozódást kaphat a lenyűgözően sokrétű életműről. Életrajzi adatokat nem sorolok,
azt viszont leírom, hogy a papgyerekek sajátos lázadását, majd ellenkezéseit a szülői világgal szemben ő humorba, komikumba és groteszkbe, a szellemi görbetükrök legkülönbözőbb formáiba öntve, valójában állandó belső párbeszédben, vitában, mindig eleven diskurzusban maradt a gyermekkor egyházias világával.
Évekkel ezelőtt egy svájci ősföldi (hiszen anyai részről Hotz családom felmenői Zürichben, illetve a német-svájci határ mentén elterülő Fekete-erdő déli részéről, Hotzenwaldból indultak két és fél évszázada Erdély, majd Magyarország felé) tartózkodásom során olvastam Patricia Dickson cikkét a „provokatív papgyerekről”, Dürrenmattról, akinek a szülői házból, a parokiális létből hozott motívumai képein és drámáiban is vissza-visszatértek. Neuchâtel-ben a Dürrenmatt Centre/Központban kiállítás mutatja be sok száz festményéből, rajzából a reprezentatív válogatást. Ennek címe: „Isten bolondja”.
A bemutatófüzetben a szó és a dráma nagymesterének kissé ismeretlen oldalát ismerhetjük meg. „Édesapja révén a Biblián kívüli vallási világ mitológiai sokszínűségét ismerte meg. Édesanyja a Bibliát adta kezébe”. Egyik tanára pedig a messzi csillagok felé fordította távcsövét, majd csillagvizsgáló teleszkópját a fénylő holdvilágos hegyi éjszakák tiszta égboltján át. Dürrenmatt az égi, fizikai és a mennyei, isteni dimenziók lenyűgözött vizsgálója lett. Egy teljesebb és összetettebb világösszefüggésé, mindenre kritikusan, nyitottan odafigyelő gondolkodóvá. A rész szerintiségben a teljesség tudatának fenntartójává. A parókián nagy gyermekszobája volt. Annak csendjében több száz képet festett. Soha nem adta el őket, nem csinált művészetéből üzletet. Végrendeletében meghagyta, csak halála után tegyék hozzáférhetővé képeit, rajzait. Elképesztő alázat minden csípősség mögött! A Centre Dürrenmattban több mint ezret őriznek a szinte ismeretlen képzőművész-író hagyatékából.
Színház, írott szó ölelkeznek – „Meg van írva…”
Dürrenmatt hamar, életének húszas éveiben ráébredt: a színház az igazi világa, ahol az írott szó látható módon jelenik meg. Első darabjai között volt a „Fous de Dieu”, az Isten bolondja, amit másképpen ezzel a címmel illetett: Meg van írva… Ez a dráma az anabaptisták, a 16. századi újrakeresztelkedők megrázó történetét dolgozza fel a korabeli Münsterben, ahol vallási diktatúrát rendeztek be. Már ott érezni Dürrenmatt tiltakozását mindenfajta vallási visszaéléssel szemben.
Protestál a bibliai igazságosság nevében a torzítások ellen. Semmiféle vallási vakhit, buzgóság, még oly tiszta istentisztelet vágya nem adhat okot a poligámiára, még az sem, hogy ebben a kegyes diktatúrában „mindenük köz vala”.
A javak közössége és a szükségletek, valamint a férfiak-nők vágyainak kielégítésére valósult meg a mindenük köz vala… Ezt azért mégsem! Persze, a dráma hatalmas botrányt kavart, amikor 1947-ben bemutatták. A kritika viszont egy nagyon ígéretes drámaírói és színházi karrier kezdetét köszöntötte a bemutató után. Kiemelték Dürrenmatt rendkívüli fogékonyságát az igazságosság és a jog, a jogszerűség iránt. Érdekes drámáiban éppúgy, mint festményeiben az a sajátos belső idegenkedés, ami élete végéig, az egyre súlyosabb cukorbetegség miatt 70 éves korában bekövetkezett haláláig elkísérte. Idegenkedés, tartózkodás mindenfajta hamis, álságos, külsődleges, képmutató, üres vallásossággal, egyháziassággal szemben. De a bibliai témák is elkísérték mindvégig.
Minden vallási csalafintaság ellen
Kedvenc, többféle módon megkomponált festményén jelenik meg ugyanaz a téma: a kánai menyegző (János 2,1-11). Nyilvánvalóan nem azért, mert nagy kedvelője volt a legfinomabb francia boroknak, hanem egyrészt az anya-motívum miatt. Mária alakja és feladata miatt, aki azt mondta a szolgáknak: Bármit mond nektek (Jézus), tegyétek meg. Felidézi nyilván a művészben édesanyja jóakaró, segítő háttérmunkáját, gondoskodó szeretetét. Másrészt, hogy minden hamisítás távol áll Jézustól és övéitől. Nem hígítanak, nem hamisítanak.
A végén is ugyanazt adják, mint az elején: a minőséget és a minőségit – borból, a gondolatokból, szívükből, mindenből. Hogy kerülhette volna ki a szinte iróniáig, szarkazmusig metsző igazságérzete a keresztre feszítést, ami a kor és köre nagy leleplezéstörténete. Az Ecce Homo, hát bizony ilyen az ember a kereszten némán megfogalmazott lelepleződésével. Az emberi, sőt vallási melléfogás, önhittség, a lényeglátás elvesztésének nagy drámája zajlik a kereszten és a kereszt előtt! Minden rasszizmus és emberi előítélet elleni képi protestálás beteljesüléseként jelenik meg az életműben az 1983-ban festett „Fekete mennybemenetel”. Nem kell indokolni, miért.
Prédikátor, dinamittal a táskájában
Ezt a meghökkentő címet adta ugyancsak a svájci reformátusok újságjában, a ref.ch-ban minap Claudia Schülke a 100. évfordulóról megemlékező írásának. Az öreg hölgy látogatása címen világkarriert befutó tragikomédia a református újságírónő szerint az egyik legismertebb és talán legmaradandóbb dürrenmatti mű. A belőle készített ugyancsak emlékezetes hollywoodi filmben Ingrid Bergman játszotta a gonoszkodó bájjal élő Claire Zachanassian szerepét.
Megtudjuk, hogy a 100. évfordulóról Svájc-szerte kiállítások, tanácskozások, felolvasások emlékeznek meg. Ulrich Weber a svájci Evangelischer Pressedienst-nek (Evangéliumi Sajtószolgálat) elmondta:
megírta és megjelenik az évfordulóra Dürrenmatt életrajza. Ebben úgy jellemzi a svájci íróóriást, mint aki mindig inkább mellbevágó morális kérdéseket tett fel darabjaiban, mintsem hogy okos(kodó) válaszokkal rukkolt volna elő.
A jó kérdés elgondolkoztat, a választ ki-ki maga adja meg. A gondolkodásnak és a válaszadásnak ezt a szabadságát az emberi élet nagy lehetőségeként védelmezte és őrizte. Marcel Reich-Ranicki irodalomkritikus jellemezte így a mestert: „Prédikátor, dinamittal a táskájában, mivel Dürrenmatt műveiben valami elemi erő rejtőzik, ami lehet fenyegető, veszélyes, kiszámíthatatlan, csak unalmas nem”.
Valóban, a groteszk groteszkje és a dürrenmatti etikus gondolkodás életpártoló abszurditása, amikor a Fizikusok három tudósa inkább pszichikailag betegnek tetteti magát és bevonul az elmeosztályra, csakhogy megmentsék a világot a pusztulástól, amit felfedezésük megvalósítása jelentene. 1986-ra, 65. születésnapjára 30 kötet színházi darabbal állt a világ és Isten előtt. Dürrenmatt hetvenévesen ment el képei és kötetei különös és külön útján számot adni arról, mennyire volt és főként miként volt hű sáfára annak, amit útravalóul kapott. Talán nem a hűtlenségről és a tékozlásról szóltak az évtizedek. Felesége, Charlotte Kerr nemrég könyvet írt közös éveikről. És ez a könyv a jól sáfárkodni próbáló emberről szól…
(Friedrich Dürrenmattnak számos műve jelent meg magyarul. Érdemes fellapozni ezeket ma is).
