(Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma, archív)

Ma van a holokauszt nemzetközi emléknapja. Az ENSZ közgyűlése 2005-ben nyilvánította január 27-ét a holokauszt nemzetközi emléknapjává.

1945. január 27-én szabadult fel a leghírhedtebb haláltábor, Auschwitz-Birkenau. Azon a napon az első ukrán front néhány katonája lépett be elsőként az auschwitzi haláltábor kapuján. A látvány döbbenetes volt. Halottak mindenütt, az életben maradottak pedig emberi roncsok voltak csupán. 1942–45 között majd 2 millió ember pusztult el a legnagyobb náci haláltáborban.

A 2005-ben egyhangúlag elfogadott ENSZ határozat hangsúlyozta,

hogy a tagállamok kötelessége megemlékezni a közel hatmillió, többségében zsidósága miatt üldözött és meggyilkolt áldozatról, és oktatási programokat indítani annak elősegítésére, hogy az ehhez hasonló népirtás többé ne ismétlődhessék meg.

A határozat emellett elutasította a holokauszttagadást, és általánosságban is elítélte a vallási vagy etnikai diszkriminációt és erőszakot. A Holokauszt Emlékközpont minden évben megemlékezik erről a gyásznapról.

Az első nemzetközi emléknapot 2006-ban tartották meg. A világon mindenütt megemlékeznek a népirtás áldozatairól, a körülbelül 6 millió emberről, aki már soha nem térhetett vissza az életbe.

 „76 éve ezen a napon szabadították fel az auschwitzi haláltábort. Soha nem bocsáthatunk meg azoknak, akik módszeresen, ipari körülmények között követték el a történelem egyik legnagyobb népirtását”

– olvasható a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának az emléknap kapcsán kiadott sajtóközleményében.

A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja meggyőződéssel vallja, hogy zéró toleranciát kell hirdetni az antiszemitizmus minden formája ellen. Határozottan elutasítunk minden politikai lépést, amelyik az antiszemita és cigányellenes nézeteket valló képviselőkkel alakít ki együttműködést.  A polgári kormány számos intézkedésével biztosította, hogy Európa második legnagyobb zsidó közössége napjainkban békében és biztonságban élhessen Magyarországon – hangsúlyozza a közlemény.

A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja április 16-a. A magyar kormányzat 2000-ben határozott arról, hogy április 16-a a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja legyen. Az első ilyen megemlékezést 2001-ben tartották. 1944-ben a náci megszállókkal együttműködő magyar közigazgatás és rendvédelem tagjai ezen a napon kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását a korabeli Magyarország kárpátaljai területén.

(PP/Felvidék.ma/jelesnapok.oszk.hu)

Kapcsolódó cikkek