Fotó: TASR

Roman Mikulec (OĽANO) belügyminiszter csütörtökön Peter Kovaříkot nevezte ki országos rendőrfőkapitánnyá. Mikulec közölte, vállalja a felelősséget a döntéséért, amin egyelten, a közösségi hálón írt bejegyzés sem változtat.

„Úgy vélem, idővel helyesnek bizonyul a döntés, és hozzájárul ahhoz, hogy a lakosság újra megbízzon a rendőrségben” – mondta a miniszter. Hozzátette, a rendőrök mindent megkapnak, ami a munkájuk végzéséhez szükséges. A miniszter szerint az országos rendőrfőkapitányi poszt elsősorban a felelősségről szól.

„Ragaszkodni fogok ahhoz, hogy a kitűzött célokért dolgozzunk, és előrelépjünk. Kész vagyok folytatni a harcot” – mondta Kovařík, és hozzátette, azon kell dolgozni, hogy a rendőrség visszanyerje a hitelét.

Kovařík kinevezését az illetékes bizottság, valamint a parlament védelmi bizottsága is támogatta. Eddig ideiglenesen töltötte be a tisztséget, miután a poszt Milan Lučanský lemondása után megüresedett.

Štefan Hamran, az országos rendőr-főkapitányság különleges alakulatának parancsnoka szintén pályázott az országos rendőrfőkapitányi posztra. A bizottsági meghallgatáson megfelelt, de a parlamenti bizottság nem támogatta.

Az országos rendőrfőkapitányt négy évre nevezik ki, legfeljebb két cikluson át töltheti be a tisztséget.