A Monarchia által biztosított békeidőben egyre több figyelem irányult a szabadságharc idején a hazáért és a nemzetért küzdő honvédekre. Az abszolutizmus elnyomó rendszerét követő kiegyezés egyik következményeként már nemcsak titokban, félelemmel a szívekben lehetett beszélni az 1848-49-es eseményekről, hanem különböző kiadványokban publikálhatták a veteránok visszaemlékezéseit. Közéjük tartozott az Amade családba benősült, a hon szolgálatában huszárezredesként harcoló báró, aki bátorságával és leleményességével vívta ki a tiszteletet. A külföldről származó Üchtritz Emil német anyanyelvű nemesként, fegyverrel a kezében védelmezte Magyarországot.
„Hogy Poroszországban is élnek szabadságunk harcosai,
azt, nem hiszem, hogy sokan tudnák Magyarországon.
Pedig, Üchtritz Emil báró
– ez a neve a szabadsághősnek –
ezredesi rangot is viselt a Nádor-huszároknál.”
(Budapesti Hirlap, 1884)
Az Üchtritz és az Amade család egyesülése
A magyar nemzetségeket bemutató kiadvány szerint az Üchtriz család csehországi eredetű, leszármazottai Poroszországban és Szászországban éltek. A báró felmenői a meisseni ősnemességhez tartoztak. Első ismert ősének egy legendás alakot, Nuchternz lovagot tartották. A család magyar vonala Üchtritz Antaltól származott. Fia Ábrahám (elh. 1595), utóda Emil báró (szül. 1783), kinek fia ugyancsak Emil.
Emil báró, vagyis Emil Freiherr von Üchtritz a poroszországi Stuttgartban született (1808), középbirtokos főnemesi család sarjaként. Édesapja Hessen bécsi nagykövete volt. A német származású fiatalember a reformkor idején a császári-királyi hadseregben szolgált. 1848 tavaszán már a 24. gyalogezred szabadságolt állományú főszázadosa.
Főúri szerelem és boldog családi élet
Amade Dominika Mária Jozefa grófnővel 1841-ben házasodott össze, majd neje Marcaltő-malomsoki birtokára költöztek (Veszprém megye). Az Amade család utolsó férfi tagjának hirtelen bekövetkezett halálával, a hatalmas vagyon egyedüli örökösei ők lettek.
Emil fiuk (teljes nevén Emil József Albert) 1841-ben született, akinek tiszteletére alapították a róla elnevezett Emilháza pusztát. Felnőtté válása után a bősi Amade kastély és uradalom tulajdonosa a Csallóközben.
Második gyermekük, Zsigmond (vagyis Zsigmond Henrik Béla) a forradalom előtt két évvel, Marcaltőn látta meg a napvilágot. Nagykorúsítása idején alapították Zsigmondháza pusztát. Birtoka Bogdány, lakása viszont Budapesten volt. (Emilháza Malomsok belterületi része, míg Zsigmondháza Marcaltő községhez tartozó külterületi hely.)
Békéből a honvédő háborúba
A család addigi boldog életébe a polgári forradalom és a szabadságharc szólt bele. A porosz német származású főszázados a császári érdekek helyett a magyar hazát választotta, ugyanis felesége révén magyarországi földbirtokossá és a reformpolitika hívévé vált. Az aradi hadbíróság előtt azt vallotta, azért lett honvédtiszt, mert marcaltői birtokát Jellasics csapatai feldúlták. Testvéréhez írt leveléből viszont tudjuk, a ’48-as események kapcsán a Habsburgokat esküszegőnek tartotta, valamint a poroszok vezette német egyesítés legfőbb ellenségének nevezte őket.
Német nyelven, magyar szívvel
Üchtritz bárót 1848 nyarán vették fel a nemzetőrök soraiba, majd beállt a horvát bán seregét üldözők közé. Nem sokkal később csatlakozott a Csehországból hazatért 12. (Nádor) huszárezredhez, és részt vett a schwechati csatában. Ekkor visszakapta korábbi tiszti rangját, így főszázadosként folytatta a küzdelmet. Kiváló képességeit elismerve, Görgei Artúr 1849 januárjában őrnaggyá és osztályparancsnokká léptette elő. Vitathatatlan szerepe volt a Branyiszkói-hágó elfoglalásában. Hőstette után alezredessé és dandárparancsnokká nevezték ki, illetve megkapta a Magyar Katonai Érdemrend III. osztályát. Részt vett a marcaltői birtokán zajló ihászi ütközetben. Miután a csornai csatában újra a bátorságával tűnt ki, a Kmety-hadosztály lovasdandárjának ezredesévé vált. A világosi fegyverletételkor a 3. hadtest lovashadosztályának parancsnoka.
A branyiszkói csata „külföldi” hőse
1849. januárban Görgei Artúr csapatai az északi bányavárosok felé vonultak, hogy elkerüljék a császári seregek által történő bekerítést. A felvidéki hadjárat következtében Windisch-Grätz nem mozdult a fővárostól, ami lehetővé tette a magyar egységek megerősítését. A Lőcsére érkező Görgei két út közül választhatott: vagy a Branyiszkói-hágón áttörve, vagy a Hernád völgye mentén közelíti meg Kassát. Ő az utóbbi mellett döntött, ám a hágó elfoglalását Guyon Richárdra bízta. A helyszín viszont a védelemre berendezkedő osztrákoknak kedvezett. Az útkanyarulatok sokasága, a szorosok és a meredek terep, ráadásul mindez barikádokkal megerősítve, mind-mind a támadók helyzetét nehezítette. Az anekdota szerint a hágót szemlélő Guyon ennyit mondott: „Az ördög vigyen el, ha át nem megyek rajta.” Ezután előre lediktálta az elfoglalásáról szóló hadijelentését, amelyben csupán a sebesültek és az elesettek számának beírását hagyta későbbre.
A császáriak védelmét megszervező Franz Deym vezérőrnagy harcedzett katonákkal rendelkezett, míg Guyonnak újoncokból, többségében felvidéki szlovákokból álló zászlóalj jutott. Amikor a fogcsikorgató hidegben csapataival, köztük a szegediekből álló 33., ún. „ködmönös” honvédzászlóaljjal szemből támadott, így biztatta katonáit: „Ha előre mentek, dupla zsoldot kaptok, ha meghátráltok, belétek kartácsoltatok”. Ígéretét megtartva, az egyik roham kudarca után a megfutamodó újoncok közé lövetett. Ezután példát mutatva ő maga állt a támadó egységek élére, hogy diadalt arassanak. Segítségére volt Erdősi Imre piarista szerzetes, aki szlovákul lelkesítette a katonákat.
Az Üchtritz-féle hadicsel
A sikeres támadásból a hadosztály mellé kirendelt magyar huszárok is kivették a részüket. Parancsnokuk Üchtritz Emil báró volt, aki gyorsan felismerte a lovasság hátrányát a meredek hágón, ezért hadicselhez folyamodott. Maga mellé rendelte huszártrombitásait, majd három század honvéd élén elindult egy szűk ösvényen. Felfelé a hegynek, időközönként rohamjelet fúvatott. Az ellenség ezt úgy érzékelte, hogy a magyar egységek már nemcsak szemből, hanem oldalról is közelítenek. Végül a bekerítéstől való félelmében Deym feladta a szoros védelmét. Az osztrákok a visszavonulást választották, ami lehetővé tette Görgei előretörését Eperjes és Kassa irányába.
Az angol Guyon hős példamutatása, a német Üchtritz sikeres hadicsele, a szlovák újoncok kitartása, valamint a „ködmönös” honvédek áldozatvállalása kellett a magyar szabadságharc egyik első és leglelkesítőbb győzelméhez. A magyar seregek egyesülése pedig lehetővé tette a dicsőséges tavaszi hadjáratot.
(folytatjuk)
A második részben feltárjuk a báró sorsának alakulását a világosi fegyverletétel után. A bitó árnyékában, az aradi várbörtönben raboskodott, majd Haynau megtorlása miatt, a családja jövőjét tekintve, súlyos árat kellett fizetnie. A külföldre emigrált szabadságharcosok aktív tagjaként a Magyarországra való visszatérését tervezte.
Felhasznált irodalom:
Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai. Pozsony vármegye és Pozsony, 1904.
Magyar nemzetségi zsebkönyv, Bp., 1888; H. Szabó Lajos: Adalékok báró Üchtritz Emil 48-as honvéd ezredes életéből és a Rábaközhöz fűződő kapcsolatáról, In Rábaköz honismereti évkönyv 1998, Csorna-Kapuvár, 1999; Dessewffy Dénes 1866. évi naplója, In Hadtörténelmi Közlemények, 1940; Hermann Róbert: Görgei Artúr váci nyilatkozata, In Hadtörténeti Közlemények 2., 1988; Gracza György: Az 1848-49-ki magyar szabadságharc története, Budapest, 1898; Révai Nagy Lexikona, Bp. 1925; Hermann Róbert: Két honvédtábornok, akikből török pasa lett: Guyon Richárd és Kmety György, In Magyar Tudomány, 174. évf., 2013/9. szám; Végh Ferenc: Beys-Bős. A község oklevelekkel alátámasztott kilencszáz éves küzdelmes fejlődésének története, Bős Község Önkormányzata, 1998; korabeli újságok híradásai.
(PaedDr. Darnai Zsolt/Felvidék.ma)
