Az emberek békére, nyugalomra, biztonságra vágynak, tervezik a jövőt és azt, hogy a gyerekeiknek jobb sorsuk legyen. Mindig így volt a történelem során. Bármilyen kilátástalannak látszott is a helyzet, egyszer minden jobbra fordult.
Egyet azonban mindenkinek tudnia és tudatosítania kell – biztonságot, lelki békét, nyugalmat csak otthon, a szülőföldünkön lelhetünk, érezhetünk.
Jó, ha van hová hazamennünk, ahol várnak minket, szeretnek, mert tartozunk valakihez, valakikhez. Egy családhoz, egy közösséghez, egy nyelvhez, egy kultúrához, a mi esetünkben a – magyarhoz –, mert az az anyanyelvünk.
Édesanyánktól az életünkkel együtt egy nyelvet is kaptunk, a magyart – a legbecsesebb, legszebb ajándékot, kincset, melyhez nincs fogható, mely el nem adható, meg nem vásárolható, csak megtanulható és továbbadható. Ezt örökítsük át a jövő nemzedékének, hogy fennmaradjon.
Népszámlálás előtt áll az ország, mely mindig fontos határkő volt egy nemzetiség életében. Nekünk, Szlovákiában élő magyar nemzetiségű állampolgároknak a jövőnk szempontjából nem mindegy, hányan leszünk 2021-ben. Megkérdezik majd mindenkitől, többek közt az anyanyelvét és a nemzetiségét is.
Büszkén és bátran, egyenes gerinccel vállaljuk azt, aminek születtünk, akik vagyunk – hovatartozásunkat, nemzeti identitásunkat, magyarságunkat.
Hisz vannak magyar nyelvű oktatási intézményeink – az óvodától kezdődően, az alap- és középiskolákon keresztül egészen az egyetemig. Nívós kultúrcsoportjaink, gazdag néphagyományaink, országos jellegű rendezvényeink, nagy múltú Kulturális és Közművelődési Szövetségünk, a 70 éves Csemadok, rádió- és tv műsorok, írott és elektronikus sajtó, könyvkiadás, polgári társulások, színházaink, istentiszteletek és sorolhatnám. Értünk van, és csak mi éltethetjük. Nem adhatjuk a templomot és az iskolát, mert akkor már semmink sem marad, még önbecsülésünk sem.
Bízom benne, hogy mindannyiunk válasza egyértelmű és egységes lesz, hiszen mások nem lehetünk, csak aminek születtünk – magyarok. Ha más nyelvet, nemzetiséget jelölnénk meg a kérdőíven, megtagadnánk azt a legszentebb embert, aki nekünk életet, nyelvet – s ezzel együtt gazdag magyar kultúrát adott – az édesanyánkat! Ha nem így teszünk, azt az Isten sem bocsátja meg nekünk!
Végezetül – a felelősségünk óriási, mert nemcsak azt kell vállalnunk, akik vagyunk, hanem, akik voltunk és lehetünk, mert különben elveszünk a népek tengerében. Mindent elveszíthetünk, mindent elvehetnek tőlünk, de az édes anyanyelvünket és a nemzetiségünket – azt soha – senki!
„Egyedül csak az édes anyanyelvemen lehetek az, aki vagyok – magyar.”
(Pék Éva/Felvidék.ma)
