(Fotó: Agel)

Az AGEL csoporthoz tartozó komáromi kórház új sürgősségi betegellátója valódi kontúrokat kapott. Már első pillantásra látható az épület új váza, amely összeköt majd három épületet, annak érdekében, hogy a betegek és a kórházi személyzet épületen belül közlekedhessenek. A munkálatokat sikerült oly mértékben összehangolni, hogy a járványhelyzet ellenére se legyenek késések – tájékoztatta portálunkat a kórház sajtóosztálya.

„A munkálatok a tervek szerint haladnak. 2020 végére az építkezés első mérföldköve teljesült – a vasbeton szerkezet megépült. A kőművesmunkák, a peremfeltöltés és a belső válaszfalszerkezetek falazási munkálatai befejeződtek, a tetőszerkezetek munkálatai jelenleg folyamatban vannak. Ezzel párhuzamosan folynak a belső vízvezetékkel, fűtési és légkondicionáló berendezésekkel kapcsolatos munkálatok” – mondta Marian Poliak, az AGEL komáromi kórházának műszaki igazgatóhelyettese. Az új sürgősségi osztály épülete így már végleges formájához közeledik.

(Fotó: Agel)

Az új épület teljes befejezését és üzembe helyezését követően az egyik legfejlettebb épület lesz Szlovákiában építészeti, technológiai és mindenekelőtt orvosi szempontból – fogalmaztak.

A 11,2 millió euró értékű beruházás munkálatai tavaly júliusban kezdődtek. A kórház célja, hogy az új sürgősségi osztály növelje a sürgősségi betegellátás színvonalát és minőségét a komáromi kórház vonzáskörzetében élő több mint 110 ezer ember számára.

Az új sürgősségi betegellátó felszereltségét tekintve is az egyik legjobb lesz a környéken. Lesz benne 12 modern kórházi ágy, 9 vizsgálati ágy, 3 betegszállítóágy, 3 korszerű technikával felszerelt műtő, mennyezeti röntgen, mozgatható röntgen, 3 ultrahang, CT, 4 altatógép, 5 defibrillátor, 3 műtőtorony, és további orvosi-egészségügyi berendezésekkel bővül.

„Az új épületnek köszönhetően a jövőben átjárható lesz a sebészet, a nőgyógyászat, és az új belgyógyászati épület a sürgősségi betegellátón keresztül. A páciensek felvételét követően szükség esetén azonnal a műtőbe kerülhetnek – mondta Miroslav Jaška, a kórház igazgatója. Az építkezés, beleértve az új sürgősségi osztály teljes műszaki felszerelését, 2021 végére készül el.

(Fotó: Agel)

Ahhoz, hogy az új épület építése egyáltalán elkezdődhessen, le kellett bontani a korábbi kompresszorállomás régi, használaton kívüli épületét, valamint át kellett helyezni a leendő új épület alatt található közműhálózatokat. A kórház zavartalan működése – különösen a betegek – szempontjából a legfontosabb az volt, hogy a sűrített levegő, az oxigén és a kisfeszültségű tartalék-áramellátás pótlólagos csővezetékeit építsék ki az aneszteziológiai osztály és a jelenlegi műtők számára, hogy azok ellátása semmilyen módon ne sérüljön – tudtuk meg.

(SzE/Felvidék.ma)