Klemen Terézia Keszegh Bélától veszi át a Pro Urbe díjat (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Komárom városának ünnepnapján, április 26-án, a Komáromi Napok rendezvénysorozat 29. évfordulóján, sajnos a koronavírus-járvány miatt továbbra sem ünnepelhet együtt a két város. A Komáromi Napok rendezvényei ugyan elmaradtak, és a két Komárommal közösen tartott ünnepi testületi ülés sem valósulhatott meg. Az észak-komáromi városatyák azonban úgy döntöttek, szeretnék mégis méltó módon átadni a városi elismeréseket, díjakat, ezért ma délutánra rendkívüli testületi ülést hívtak össze.

Keszegh Béla polgármester ünnepi köszöntőjében hangsúlyozta, a vírus előtt sokan gondolhatták, hogy a Komáromi Napok léte, megvalósulása megingathatatlan tény. „Az elmúlt hónapok viszont rámutattak sok fontos dologra. A legmegbecsültebb értékeink nem a tárgyi dolgok, hanem az emberi kapcsolatok, a gondoskodás vagy a napjainkat színesítő sport és kultúra” – hangsúlyozta, hozzátéve, épp ezért fontos a valódi példaképek kiemelése és méltatása.

„Azoknak a méltatása, akik önzetlenül tevékenykednek a közösségükért, alázattal végzik a dolgukat, akik biztos pontjai még a koronavírus sújtotta időknek is”

– húzta alá, kiemelve, ezért is tartották fontosnak, hogy a díjakat ne szűk körben adják át, hanem megmutassák azokat az értékeket, és embereket, akikre büszkék lehetünk.

„Egy jó közösség figyelmesen ápolja a hagyományait és a múltját, de ugyanolyan fontos, hogy figyeljen a jelen értékeire és a közösség jövőjére. A mai díjazottak ennek képviselői, Komáromot meghatározó egyéniségek, akik irányt mutatnak” – foglalta össze Keszegh Béla.

Az eseményen Korpás Éva lépett fel, akit hegedűn fia, Lakatos Áron kísért (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

A díjazottak – akikre büszkék lehetünk, mert…

A város díszpolgárává avatták Albert Sándort, a Selye János Egyetem alapító rektorát. A díszpolgári cím elismerést olyan személy nyerheti el, aki ugyan nem a városban él, de élete során sokat tett a városért és a komáromi közösségért.

„Büszkék lehetünk a pedagógusra, akinek oroszlánrésze volt abban, hogy ma már egyetemi városként tartják számon Komáromot” – hangzott el a polgármesteri köszöntőben.

Albert Sándor a járványhelyzet miatt nem volt jelen a díjátadón.

A város legrangosabb elismerését, a Pro Urbe díjat Klemen Terézia kultúraszervező, pedagógus vehette át.

„A szervezőre, aki fáradhatatlanul tevékenykedik a Lehár-örökség életben tartásáért, hogy a felnövekvő nemzedékek is tudják, mi mindenre lehetnek ebben a városban büszkék” – méltatta Keszegh Béla.

Alapítója a Szlovákiai Civil Becsületrendnek, a Házy Erzsébet Nemzetközi Tehetségkutató Énekversenynek, és a Lehár Ferenc kultuszát ápoló, róla elnevezett polgári társaulásnak. Komárom közéleti és kulturális programjainak évek óta meghatározó személyisége. Nevéhez fűződik a nagy sikernek örvendő Lehár-bál meghonosítása, és a rendkívül népszerű Lehár Nyár rendezvénysorozat.

Polgármesteri díjak

Polgármesteri díjban a város kimagasló egyéniségei részesülhetnek. Idén három személyt ért a megtisztelő kitüntetés.

Komjáthy Hajnalka, a komáromi kórház vezető gyógyszerésze Polgármesteri díjat kapott (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

A komáromi születésű Komjáthy Hajnalka, a helyi kórház vezető gyógyszerésze vehette át elsőként a díjat. A Szlovák Gyógyszerészeti Kamara Kórházi Gyógyszerészek Szervezetének alelnöke. A kiváló szakember 2016 óta a Kórházi Gyógyszerészek Európai Szervezetének szlovákiai nagyköveti tisztségét is betölti. Jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a komáromi kórházhoz tartozó gyógyszertár önállóan is képes előállítani a Covid-19 ellen is hatásos dexametazont tartalmazó kapszulát – hangzott el méltatásában.

Másodikként Gráfel Lajos történész-régészt méltatták, aki személyesen nem volt jelen. Méltatásában elhangzott, hogy 1991-től 2019-ig dolgozott a városi hivatal kötelékében. Munkája legfontosabb részét a műemlékvédelmi felújítások képezték.

Nevéhez fűződik a komáromi erődrendszer 1985-ben nemzeti műemlékké, és Komárom városközpontjának 1990-ben műemlékvédelmi övezetté való nyilvánítása.

Több városi műemlék felújítását és megmentését indítványozta, részese volt sok-sok műemlékvédelmi tervezet és program a kidolgozásának, jó néhány felújítási munka közvetlen előkészítője, irányítója és felügyelője volt. Ezek közül a legfontosabbak talán az erődrendszerhez kapcsolódó feladatok: a VI. bástya Európa Nostra díjjal jutalmazott felújítása, a Tiszti pavilon helyreállítása, valamint a központi erődben 2019-ig, a városi hivatal felügyelete mellett elvégzett felújítási munkák: a volt lőszerraktár és a Madonna-bástya egy része, a Lipót-kapu, a Ferdinánd-kapu és a kaszárnyaépület tetőszerkezetének műemléki helyreállítása.

Petr František, a Művészeti Alapiskola igazgatója Polgármesteri díjban részesült (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Harmadikként Petr František, a Komáromi Művészeti Alapiskola igazgatója vehette át a Polgármesteri díjat. A professzionális zeneművész az Ifjú Szívek zenei korrepetítora volt, rendszeresen készített műsorokat a Csehszlovák Televízió és Rádió számára. 1998-ban lett a Komáromi Művészeti Alapiskola tanára, ahol máig zongorát, korrepetíciót, zenei kompozíciót és popzenét oktat. 2013-tól az intézmény igazgatója. Menedzserként elérte az iskola épületének felújítását. Művészi felfogásában maximalista, büszkén hirdeti az iskola szellemét és tradícióit, mely a klasszikus értékeket bővíti a 21. század modern művészeti trendjeinek oktatásával – hangzott el a róla szóló méltatásban.

(Szalai Erika/Felvidék.ma)