Fotó: HC Nové Zámky facebook

Majoross Gergely marad a szlovák jégkorongligában szereplő Érsekújvár vezetőedzője, új megbízatása a következő szezon végéig szól.

A klub hétfőn jelentette be, hogy Majoross-sal sikerült megállapodni, így a 41 éves szakember marad Érsekújvárban.

„Sikeres szezonon vagyunk túl, a végén bravúrral. Bízom benne, hogy felül tudjuk ezt múlni” – mondta a január 12-én kinevezett Majoross az M1 aktuális csatornának. Ezzel arra utalt, hogy a csapat a vezetésével bejutott a rájátszásba, ott előbb kiejtette az esélyesebb Kassát, és végül nyolcadik helyen végzett, miután a negyeddöntőben kiesett a Zólyommal szemben.

Az edző hozzátette, képesek lesznek erős csapatot összerakni, és bízik benne, hogy tudnak meglepetést okozni. Ez a szlovák ligában azt jelentené, hogy az alapszakaszban a legjobb hat közé kerülnének, mert a hetedik-nyolcadik helyről nehéz lenne kiejteni az első vagy második helyezettet a negyeddöntőben.

Majoross Gergely az előző szezonban menet közben vette át a HC Nové Zámky-t, amely akkor mélyrepülésben volt, majd bár hosszú vereségsorozattal kezdett a magyar szakember, idővel összeállt a csapat játéka, és simán hozta a playoff-kvalifikációs 9. helyezést, egyebek mellett a DVTK Jegesmedvék kárára. És ezzel még nem is lett vége az Újvár idényének, az esélyesebbnek tartott HC Košicét ugyanis 3-1-es összesítéssel kiejtette.

Majoross korábban már beszélt arról, hogy szívesen folytatná a munkát a Zámky-nál, ám megemlítette, hogy máshonnan is kapott ajánlatokat. Mostanra azonban a fentiek szerint eldőlt, hogy marad.

Majoross korábban az MAC juniorjainak, majd a Miskolci Jegesmedvék és az MAC magyar, illetve szlovák bajnokságában szereplő felnőtt együtteseinek trénere volt. Az elmúlt idényben – érsekújvári kinevezéséig – az MAC utánpótlásáért felelt.

(mti/jegkorongblog.hu/Felvidék.ma)