34
Magyarország nemzeti kegyhelyén a pandémia kezdete óta naponta imádkoznak azért, hogy érjen véget a járvány. Májusban emellett Ferenc pápa felhívására Mátraverebély-Szentkút is részt vesz a kegyhelyek világméretű rózsafüzér-imádságában a járvány befejeződéséért.
A Szentatya a világ összes Mária-kegyhelyét meghívta a májusi imamaratonba, köztük hazánk római katolikus nemzeti kegyhelyét is.
„A közös könyörgésbe naponta 18 órától lehet bekapcsolódni online, vagy személyesen a szentkúti bazilikában. Kérjük a híveket, hogy bárhol is járnak – akár a telefonjukról –, kapcsolódjanak be a közös imádságba és mindannyiunk egészsége, a világjárvány megszűnése érdekében kérjék a Szűzanya közbenjárását az Atyaistennél” – hangsúlyozta a közös rózsafüzér-imádság erejét Orosz Lóránt kegyhelyigazgató.
(Kerekes-Dancsok Regina/Felvidék.ma)