Mária Kolíková (Za ľudí) igazságügyi miniszter (Fotó: TASR)

Az előrehozott választásokról szóló népszavazás ellentétes a jogállamisággal, mondta Mária Kolíková igazságügyi miniszter. „Ha elismerjük, hogy ez egy jó út, akkor megkérdőjelezzük a választások eredményeit” – tette hozzá. Ahogy arról beszámoltunk, hétfőn átadták az elnöki hivatal munkatársainak az ügyben összegyűjtött aláírásokat tartalmazó íveket. 

„Az emberek tudják, mit jelentene, ha visszatérne a Smer és klónpártjai. Ráadásul  a köztársasági elnök az alkotmánybírósághoz fordulhat, ha azt indokoltnak tartja,

mert az alkotmány világosan fogalmaz: egy képviselőt négy évre választunk meg”

– mondta a Za ľudí elnöke, Veronika Remišová.

Kolíková azt tartaná helyes lépésnek, ha Zuzana Čaputová  az alkotmánybírósághoz fordulna az ügyben. Úgy véli, a népszavazás ellentétes lenne az alkotmánnyal és a jogállammal.

Szerinte nem lehet csak azért megváltoztatni a választási eredményeket, mert valakinek az nem tetszik.

Ha kiírnák a népszavazást, az azt jelentené, hogy akár a választások után egy hónappal is meg lehetne kérdőjelezni az eredményeket. Hozzátette, a kiíráshoz szükséges 350 ezer aláírást bármikor össze lehet szedni, hiszen a társadalom egy része mindig elégedetlen a választási eredményekkel.

(LB/Felvidék.ma/TASR)