Kapolcs, Folkudvar (Illusztráció)

A vészterhes időszak után a Hagyományok Házában is a nyári programszervezések kerültek reflektorfénybe. A belföldi eseménynaptárban minden hagyománytisztelő megtalálhatja a kedvére való tartalmas szórakozást.

A pandémia időszakában a Hagyományok Házában is elmaradtak az évek során népszerűvé vált programok, így a nyári találkozók különösen nagy jelentőséget kapnak.

Az egyik legrangosabb eseménynek a Művészetek Völgye Fesztivál ígérkezik, a találkozót idén harmincadik alkalommal rendezik meg.

A Hagyományok Háza együttműködése a Művészetek Völgyével 2015-re tekint vissza, amikor először nyitották meg az azóta nagyon népszerűvé vált FolkUdvart,ahol azidei vezérmotívum a „nőiség”,így a fellépők javarésze is a szebbik nem soraiból kerül ki.

Az Udvar egész nap változatos programot kínál minden korosztálynak, lesz idén is tánc- és énektanítás, szabadegyetem Rosonczy-Kovács Mihállyal és Sándor Ildikóval, praktikák a néphagyományban, kézműveskedés, népmese és természetesen sok-sok jó koncert és táncház, éjjel pedig még közös karikázó is. A közreműködők, fellépők közöttmegtaláljuk többek köztPetrás Máriát, Kocsis Enikőt, erdélyi mestereket és olyan kiváló énekeseket, mint például Bognár Szilviát, Lakatos Mónikát vagy Majorosi Mariannát. Idén új helyszínnel is jelentkezik a húszéves intézmény, a Hagyományok Háza Játéktérben kosaras körhinta, természetes anyagokból készült népi ügyességi játékok várják a kicsiket és nagyokat.

A Hagyományok Háza szintén új helyszínt avat a Balaton-felvidéki KŐFESZT műsorfolyamában augusztus 5-7. között.A fesztiválközpontot Kővágóörsön nyitják meg, a Hagyományok Háza Köveskálon egy iskolaudvarban rendezi meg a máshol már bevált fokudvar-programokat. Ismert, hogy sok művész és alkotó él e vidéken, közülük többekkel, példáulNavratil Andreával, Paár Julcsival és Fábián Évával találkozhat a közönség.

A tradicionális villányi Ördögkatlan Fesztivál augusztus elején,öt helyszínen folytatódik.A Hagyományok Háza a helyi németség egyik legszebb településén, Villánykövesden kapott feladatot. A találkozó idei hívószava a „népviselet korunkban”, így az Intézmény a nagyon népszerű „kis fekete” projektjét is népszerűsítheti a helyszínen. A jelenlevők saját maguk készíthetik el a kedvükre való ruha-kiegészítőket, a vállalkozóbb hölgyek pedig a nekik tetsző viseleteket is magukra ölthetik. A Teleki Ligetben gyermekprogramok várják napközben a legkisebbeket, az estéket színvonalas koncertek teszik vonzóvá.

A Balatonfüredi Önkormányzat és a Hagyományok Háza – az Anna-bál kísérőprogramjaként –idén kilencedik alkalommal tartjajúlius 27-28-án a Balatonfüredi prímásversenyt. Ebben az évbena klasszikus cigányzenei hagyományt folytató hegedűsök jelentkezését várják, a megmérettetésben újdonságnak számít az ifjúsági kategória. A legjobb produkciókból és a meghívott előadók műsorszámaiból szerkesztett gálakoncertet a Gyógy téren felállított nagyszínpadon rendezik.

Nem hiányozhatnak a Hagyományok Háza programjai a legnagyobb országos népművészeti fesztiválról, a Mesterségek Ünnepéről sem, amelyet minden évben az államalapítás ünnepe köré szerveznek aBudai Várban.

A nyár zárásaként,szeptember 4-én a zalaegerszegiGöcseji Falumúzeumad otthont a Kárpát-medencei Táncházzenészek Találkozójának. Az egész naposvigalomban négy portán tizenkét zenekar áll színpadra, énektanítás, „összemuzsikálás”, szakmai fórum és népművészeti vásár teszi változatossá az együttlétet.

(Csermák Zoltán/Felvidék.ma)