A Hagyományok Háza első alkalommal rendezi meg június 12-én a Verbunk Napját. Az eseménnyel a Kárpát-medencei néptánchagyomány sokszínűségére és formagazdagságára kívánják felhívni a figyelmet. A rendezvényen Kapuvártól Székelyudvarhelyig, a Felvidéktől Sárközig több száz táncos egy időben táncolja a különböző tájegységek verbunktáncait. A Felvidéken Komárom csatlakozott a Kárpát-medence-szerte megvalósuló rendezvényhez. A Klapka téren szombaton 13 órától mintegy 80 férfi járja majd a verbunkot – a közel kétórás eseményről Gálik Gábort kérdeztük.

„Hagyományteremtő céllal rendezi meg a Hagyományok Háza júniusban a Verbunk Napját öt helyszínen és a Táncfórum – Szlovákiai Magyar Táncosok Szakmai Egyesületét bízták meg a szlovákiai helyszín lebonyolításával” – tudtuk meg az egyesület elnökétől.

A komáromi helyszínen fellépnek a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes, a Csalló Néptáncegyüttes, a Csallóközi Táncegyüttes, a Megyer Táncegyüttes, a Generáció Táncegyüttes, a Komárom Táncegyüttes, a Kincső Ifjúsági Néptáncegyüttes, a Sendergő Ifjúsági Néptáncegyüttes, a Mátyus Néptáncegyüttes, a Rakonca Néptáncegyüttes, a Borostyán Néptáncegyüttes, a Nádos Néptáncegyüttes és az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes férfitagjai – a jelenlegi járványhelyzet miatt nagyjából öten-hatan lépnek fel egy-egy együttesből.

Az esemény fő helyszínén, a Klapka téren ez a 70-80 férfi egyszerre járja el a Szlovákiában fellelhető magyar verbunkokat.

Öt verbunk kerül bemutatásra, különböző tájegységekből, a keleti és nyugati verbunkokból. Ebből két verbunkot a Klapka téren mutatnak be, elsőként a sallai verbunkot, amivel az egész rendezvény kezdetét veszi, ezt követi egy tréfás verbuválás, majd egy vasvári verbunkkal zárják a Klapka téri fellépést.

A két nagy verbunkolás között a sétálóutcákban tesznek egy kört, több helyszínen megállva, szabad improvizációban mutatva be a többi tájegység verbunkjait az adott tájegységre vonatkozó jegyekkel díszített hagyományos népviseletben. „A talpalávalót a Pósfa zenekar húzza majd és Dobsa Tamás lesz a házigazda, aki szóban is bemutatja a látott verbunkokat” – számolt be az esemény részleteiről Gálik Gábor.

A 18. századtól kezdve a katonák toborzása táncos-zenés mulatság volt, hagyományosan ezeken az alkalmakon táncolták a verbunkot, amely később a parasztság táncéletében önálló, gazdag motívumkincsű, virtuóz férfitánccá vált, és nemzeti társastáncunk, a csárdás kialakulásában is szerepet játszott.

„Bizonyos helyeken nők is jártak verbunkot, ám Szlovákia magyarlakta területeiről nincsen elég táncos gyűjtésünk” – magyarázta arra a kérdésünkre, hogy az együttesek nőtagjai fellépnek-e a rendezvényen. „Az idei rendezvényen csak a férfiakkal számolunk, de ezt leginkább a járványhelyzet indokolja, hiszen a másfél méter távolságot még mindig be kell tartanunk, ezért szűkítettük le csak a férfiak fellépésére. Magyarországon, ahol kevésbé szigorúak a feltételek, bemutatásra kerülnek a páros verbunkok is” – fogalmazott.

Gálik Gábortól megtudtuk, hogy a jövőben évente szeretnék megtartani ezt a rendezvényt, és ha a járványhelyzet engedi, páros verbunkokkal is, hiszen a Csallóközben is ismert ilyen.„A táncegyüttesek eredeti felállásában, lovaskocsival, huszárruhában is fellépnének a jövőben, és ahogy ez eredetileg is lezajlott, kötelekkel fognának legényeket, akiket borral invitálnak majd. Az idei inkább reprezentatív bemutatása lesz a verbunknak” – vélekedett a Táncfórum elnöke.

Azt már mi tesszük hozzá, hogy egy ilyen látványos rendezvény születése és hagyománnyá válása akár igazi turistacsalogató eseménnyé is kinőheti magát Komáromban.

(Szalai Erika/Felvidék.ma)