Dr. Parák József helynök (Fotó: Várkonyi Melinda)

Június 8-án, néhány nappal Trianon gyászos évfordulója után a Zólyom melletti Krivány községben egy rendkívüli emlékmű avatására került sor. A barti székhelyű Memoriae Patrum Honismereti Társulás és Krivány község közös szervezésében a magyar I. vasútépítő hadosztály katonáinak állítottak emlékművet. Azoknak a magyar katonáknak, akik szovjet parancsnokság alatt, hadifogolyként a Krivány–Losonc vasútvonal, valamint a berobbantott kriványi vasúti alagút helyreállításán dolgoztak 1945-ben. Holott valójában nem voltak hadifoglyok, ők voltak az I. magyar vasútépítő hadosztály katonái.

A hadosztály Malinovszkij marsall parancsára jött létre 1945 januárjában, és 1945 augusztusáig a szovjet hadsereg kötelékébe tartozott.  A rossz táplálkozás miatt legyengült szervezetek ellenálló képessége szinte a nullára csökkent, aminek következtében egy hét alatt  21 fő halt meg közülük. A bánásmód embertelen és durva volt, élelmük darált árpa, takarmányrépa só nélkül.

A Krivány –Losonc vonalon 1945. május 19-ig összesen 46 magyar katona áldozta életét, Kriványban 25 magyar katonát temettek el. Szemtanúk elbeszélése szerint ezeket a katonákat embertelen körülmények között dolgoztatták.

Az emlékmű avatása a himnuszok elhangzásával kezdődött, majd Krivány község polgármestere, Imrich Paľko köszöntötte a jelenlévőket. Kiemelte a példás szlovák–magyar együttműködést, melynek köszönhetően létrejött ez a méltó emlékhely. 2019-ig csak az egykor vasúti sínekből készített kereszt jelezte, hogy itt magyar katonák vannak eltemetve. Majd a Memoriae Patrum Honismereti Társulás szervezésében, valamint a magyar kormány támogatásával elkészült az emlékhely és végre méltó helyen pihenhetnek a katonák, akik Kriványba értéket teremteni jöttek.

A HIM és a Memoriae Patrum tagjai (Fotó: Várkonyi Melinda)

Krivány polgármesterének köszöntője után a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka, dr. Kovács Vilmos ezredes köszöntötte a jelenlévőket. Ünnepi beszédjében megköszönte Jozef Košútnak, a telek tulajdonosának, hogy majd nyolcvan éven keresztül családjával együtt gondozta és megőrizte ezt az emlékhelyet, ahol 25 magyar hősünk alussza örök álmát. Majd ismertette az egykor Kriványban történt eseményeket, végezetül pedig a végsőkig elgyötört halott bajtársakhoz szólt, neveiket felolvasva, akik 1945 tavaszán végleg letették a csákányt:

Bachraty Ferenc; Bazcai Endre; Bódi Ferenc; Boros György; Cékman Béla; Forgó József; Gere Gyula; Ivanics Pál; Kassai Kálmán; Kazinczi István; Konkoly Béla; Lakner István; Markos Ferenc; Németh Lajos; Orosz László; Répássy Imre; Seress Gyula; Sofert (Saufert) Mihály; Szeri András; Tóth András; Turnvald Vilmos; Urbán József; Vadlövő János; Varga Kálmán; Háda Menyhért.

„Nem felejtünk el benneteket, mindörökké a szívünkben éltek”

A parancsnok úr szavai után dr. Parák József főtisztelendő, a besztercebányai püspökség magyar helynöke áldotta meg az emlékművet.

A kriványi emlékmű (Fotó: Várkonyi Melinda)

A megemlékezés zárásaként koszorút helyezett el Imrich Pal’ko kriványi polgármester, dr. Kovács Vilmos ezredes, a HM HIM parancsnoka, dr. Vida Csaba alezredes, katonai attasé, dr. Imrich Purdek PhD. nyá. alezredes, a Szlovák Hadtörténeti Intézet főosztályvezetője, Bréda Tivadar, a Memorieae Patrum Honismereti Társulás elnöke, valamint az itt hősi halált halt Háda Menyhért és Kassai Kálmán leszármazottai. A koszorúzás alatt Vecserka Péter tárogatója szólt.

Majd a magyar takarodó elhangzása után kötetlen beszélgetésre került sor, melynek középpontjában az itt megjelent hozzátartozók voltak. A HM HIM grafikusai által megtervezett emlékművet Bélai Tibor kőfaragó készítette.

(Bréda Tivadar/Felvidék.ma)