A NATO hétfői, egynapos csúcstalálkozója új fejezetet nyit a transzatlanti együttműködés megerősítésében az Oroszország és Kína jelentette biztonsági kihívások közepette – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben hétfőn.

Jens Stoltenberg, a 30 államot tömörítő brüsszeli székhelyű észak-atlanti szervezet csúcstalálkozójára érkezve hangsúlyozta:

a NATO kapcsolatai Oroszországgal a hidegháború vége óta a legalacsonyabb szintre csökkentek Moszkva agresszív fellépései miatt.

A NATO folytatja az elrettentés és a védekezés politikájának alkalmazását, ugyanakkor fontosnak tartja a párbeszéd fenntartását és folytatását Moszkvával. A párbeszéd nem a gyengeség, hanem az erő jele – hangsúlyozta.

Kijelentette továbbá: a szövetségnek közös választ kell adnia Kína gazdasági, politikai és katonai megerősödésére is. Kína nem osztja a NATO által képviselt értékeket. Noha Peking nem a szövetség ellensége, vagy ellenfele, de biztonsági kihívást jelent számára – mondta.

„Nem akarunk hidegháborút Kínával, de alkalmazkodnunk kell a megerősödése jelentette kihívásokhoz” – fogalmazott. Hozzátette: a szövetséges országok vezetői a csúcstalálkozón stratégiai nyilatkozatot fogadnak el Kínával kapcsolatban.

A főtitkár reményét fejezte ki, hogy a NATO-országok vezetői egyetértenek majd abban, hogy a közös biztonsági kihívások kezelése további forrásokat igényel. A védelmi képességekre fordított kiadások növelése határozott üzenetet küld a szövetség egységéről. Ideje félretenni a megosztottságot – mondta.

Az észak-atlanti szövetség egynapos csúcstalálkozóján a tagállamok vezetői között részt vesz Joe Biden amerikai elnök is. A tanácskozáson a fő témák között Oroszország, Kína, a kibertámadások és a klímaváltozás szerepelnek.

Stoltenberg korábban kijelentette: a NATO-csúcs célja azon 2030-ig megvalósítani kívánt célok és feladatok meghatározása lesz, amelyek hozzájárulnak a szövetség felkészítéséhez a jövő kihívásaira. A csúcstalálkozó történelmi lehetőséget biztosít a transzatlanti kapcsolatok, valamint a kollektív biztonság megerősítésére – hangoztatta a főtitkár.

(MTI/Felvidék.ma)