A Szent István-díjal kitüntetett görög származású Szidiropulosz Archimédesz szociológus miután átvette az elismerés díszoklevelét Rétvári Bencétõl, az Emberi Erõforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkárától (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Szidiropulosz Archimédesz szociológus, a Trianon Kutatóintézet alapító elnöke, a Trianoni Szemle folyóirat alapító főszerkesztője kapta az idén a Szent István-díjat. Őt kérdezte a Gondola képviseletében Molnár Pál, a Présház főszerkesztője. Az alábbiakban a megjelent interjúból szemlézünk.

Az esztergomi díjátadón az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, Rétvári Bence kifejtette: Szidiropulosz Archimédesznek jelentős szerepe volt abban, hogy ma már nem tabutéma Trianon.

Ezzel kapcsolatban a díjazott megjegyezte: „A rendszerváltozást követő évtizedben hirtelen nagyon sok Trianonnal kapcsolatos írás, könyv, reprintkiadás jelent meg. A látszat ellenére ezt a kérdést mégis tabuként kezelték. A Trianoni Szemle 2009-es indulását is komolyan próbálták megakasztani. Márton László az első lapszám megjelenése után egyenesen arról elmélkedett az Élet és Irodalomban, hogy mi elő akarjuk venni ismét a „vagonkérdést”, és egyáltalán kik vagyunk mi, hogy Trianonnal foglalkozunk. Azóta kínosabb a módszer: amiről nem beszélünk, illetve nem beszélnek, az nem is létezik. Tény, hogy agyonhallgattak minket. Csak a 100. évforduló közeledtével kezdtek tudomást venni rólunk, a szakma gyakorlatilag ma sem. Pedig már a 30. kötetnél tartunk. Több mint ötezer oldalnyi terjedelemben jelent meg kutatóintézetünk kiadványaként a Trianoni Szemle.”

Mint hangsúlyozta, meg vagyok győződve, hogy folyóiratunk – szaktanulmányaival, forrásdokumentumaival, történeti, irodalmi és művészeti elemzéseivel, térképmellékleteivel – jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy ma már szabadabban beszélnek, beszélhetnek az emberek a békeszerződésnek nevezett trianoni diktátumról s az ebből következő traumákról.

„A száz évvel ezelőtti vagy a még korábbi esztendők történelmi eseményeinek feltárása segít megérteni azt is, hogy mi a sajtószabadság – és miért nem érvényesült sem akkor, sem ma a szólásszabadság. Az 1867 után létrejött dualista államalakulatban Magyarország igazi liberális államként működött, ahol a liberális és baloldali sajtó aranykorát élte. Nem véletlen, hogy gróf Tisza István több sajtóorgánumot is alapított (Magyar Figyelő, Az Ujság), hogy a konzervatív szabadelvű hang is hallatszódjék. Köztudott, hogy a századelő magyar sajtója, mely európai összehasonlításban is szabad volt, sorozatosan követett el bűnös visszaéléseket politikai pártokkal, politikusokkal és a kormányzattal szemben. Úgy látszik, a teljes sajtószabadsággal együtt jár a visszaélés szabadsága is. Ezért oly gyakoriak a sajtóvétségek. Emiatt fontos a történelmi tények lehetőség szerinti korrekt föltárása. Persze elfogultságok mindig lesznek, különösen Trianon esetében. A mi oldalunkon is érvényesülnie kell a szabadságnak, az arra való bátorságnak, hogy túllépjünk a manipuláló „korrektség” szellemén, és kiálljunk végre a Trianont kiváltó okok, körülmények feltárása, megismertetése mellett is” – jegyezte meg Szidiropulosz Archimédesz.

Az interjúban alaposan elemzi a Trianonhoz vezető utat. A Trianonhoz vezető út igen hosszú és bonyolult folyamat volt. Nem 1918-cal és nem 1919-cel kezdődött.

„Mindenekelőtt le kell szögezni: Trianonra a legkézenfekvőbb magyarázat a háború elvesztése. Ellenkező esetben minden olyan (amúgy hamis) érvrendszer – mint például Magyarország azért kapta Trianont, mert elnyomta a nemzetiségeket – be sem került volna a nagy történészek szótárába. De lépjünk túl a feltételezéseken, maradjunk a tényeknél. Ha teljességre törekszünk a kérdés megválaszolásakor, ha nem is a honfoglalásig, de a 13. századig, Mohácsig, a török hódoltságig kell visszamennünk. Az Aranybullának volt egy úgynevezett ellenállási záradéka (1351), amelyre hivatkozva a nemesség felléphetett a Habsburg uralkodók ellen, amennyiben azok megsértették az alkotmányt. 1687-ben a pozsonyi országgyűlésen a magyar nemesség önként mondott le a szabad királyválasztás jogáról és az ellenállás jogáról. Miért tette ezt? Hiszen ezzel megnehezítette saját érdekérvényesítését az uralkodóval szemben” – tette hozzá.

Mint magyarázta: „Én magam 1867-től indítanám a Trianonhoz vezető útról szóló elemzést. Ebben a több mint öt évtizedben felsorolhatjuk azokat a belső (a magyar uralkodó elit hibái, nemegyszer bűnei, az obstrukció, a magyarországi nemzetiségek izgatásai stb.) és a külső (román, cseh és szerb támadások, szabadkőművesség, Seton Watson stb.) okokat, amelyek Trianon felé sodorták a magyarságot. De azt ismét hangsúlyozni szeretném: a háború elvesztése okozta közvetlenül Trianont. Sőt, ha a központi hatalmak nyerik a háborút, a felelősség kérdése is másképpen vetődik fel. És itt jönnek be az elemzésbe a forradalmak: az 1918-as Károlyi-féle és az 1919-es kommün. Bár ezeket a forradalmakat „a nemzet jegyében” vívták, de a nemzet ellenében. S ahelyett, hogy erőt öntöttek volna a háborúba belefáradt emberekbe – bizalmatlansággal és felelőtlenséggel rombolták a lelkeket, az egész nemzetet.”

A teljes interjú az alábbi honlapon olvasható ITT. 

(Felvidék.ma)