A COVID-19 betegség elleni védőoltás pozitív hatásainak megkérdőjelezése Robert Fico (Smer-SD) háromszoros volt kormányfő részéről sajnálatos és megbocsáthatatlan tett. A TASR hírügynökséget Ľubica Janíková, Eduard Heger (OĽANO) kormányfő szóvivője tájékoztatta kedden.

„Ez nem más, mint gátlástalan hazardírozás az emberi életekkel. A Smer-SD elnöke, aki ebből a helyzetből politikai tőkét akar kovácsolni, azok szintjére süllyedt, akik egy bevásárlóközpontban téves riasztást generálnak, aztán annak örülnek, mekkora káoszt okoztak” – áll a közleményben.

A szóvivő hangsúlyozta: a COVID-19 elleni védőoltásnak életmentő hatása van, emellett megóvja az állampolgárokat a betegség súlyos lefolyásától és attól is, hogy kórházba kerüljenek.

Fico egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a Smer-SD az önkéntes alapú oltást támogatja, és ellenzi az emberek megkülönböztetését annak alapján, hogy beoltatták-e magukat, vagy sem.

A Smer-SD elnöke szerint a beoltott személy újra megfertőződhet az új koronavírussal és tovább is adhatja azt. Úgy véli, a vakcina csak a COVID-19 tüneteinek enyhítésére jó.

(tasr/Felvidék.ma)