Kép: kovacsagnes.hu

Nem irigyli sporttársait Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszó, akit születésnapja kapcsán köszöntött fel Balog Tamás, a Kossuth Rádió műsorvezetője a Kívánságkosárban. Az adásból kiderült, hogy mélyen együttérez azokkal az olimpikonokkal, akik jelenleg Tokióban bizonyítanak a versenypályákon.

Idén ünnepelte 40. születésnapját Kovács Ágnes olimpiai bajnok, kétszeres világ- és hétszeres Európa-bajnok, világkupa győztes, örökös magyar bajnok úszó. A kerek évforduló kapcsán a Kossuth Rádió népszerű műsorában, a Kívánságkosárban köszöntötték az egykori élsportolót. Élete legszebb pillanatai jutottak eszébe Kovács Áginak, amikor Balog Tamás műsorvezető arra kérte, meséljen arról, hogyan élte meg annak idején, mikor kiderült, hogy ő is részt vehet az ötkarikás játékokon.

Három alkalommal jutott ki, de a 2000-es, Sydney-ben rendezett olimpián a 200 méteres mellúszó versenyszámban megkapta azt az elismerést, amiért annyit dolgozott: aranyérmes lett.

Mint mondta, ekkor katartikus érzelmeket élt át, a Himnusz közben el is sírta magát. Most azonban úgy érzi, sokkal nehezebb helyzetben vannak a sportolók, mint ő annak idején.

„Extrém helyzetben van a világ, olyan dolgokkal kell megküzdeni, mint korábban még soha. Furcsa, hogy egy évvel eltolódott minden, így az olimpia is.

Élsportolói magatartással, alázattal, küzdéssel és céltudatossággal azonban a tehetségeink kijuthattak Tokióba, életük nagy megmérettetésére. Most nemcsak azért kell drukkolni, hogy jól teljesítsenek, hanem azért is, hogy egészségesek maradjanak”

– mondta el a Kossuth Rádió Kívánságkosár című műsorában az egykori élsportoló, Kovács Ági, aki maga is figyelemmel kíséri az olimpia eseményeit és a képernyő előtt szorít honfitársainak.

Az adás itt érhető el. 

Kívánságkosár – vasárnap délutánonként, 15:30-tól Balog Tamással a Kossuth Rádión.

(MTVA)