A MINE – Bányászati bemutató és tematikus programok a határ két oldalán c. projekt keretében került sor Bódvavendégiben az önkormányzat rendezésében július 17-én szakmai konferenciára. Utána pedig ünnepélyes keretek között megnyitották a bányászati múzeumot.
A projektben résztvevő települések kultúrájának szerves részét képezi az ipari örökség, ezen belül is a bányászat. Bükkábrányban lignitet, Bódvavendégiben mészkövet bányásznak. Az előbbi falu egykor szűcseiről volt híres, később lignitbányájáról, ahol 2007 júliusában szinte épen maradt famatuzsálemeket, hétmillió éves mocsári ciprusokat talált Hanvai György, az egyik előadó.
A projekt célja ennek az örökségnek közérthető bemutatása a nagyközönség számára kiállításokon és közös programokon keresztül.
A kultúrházban a vendégeket Béres Tibor, Bódvavendégi polgármestere üdvözölte, aki Kovács Ágnesnek köszönte meg munkáját, mert nélküle ez a múzeum nem jöhetett volna létre. „Boldog vagyok – mondotta –, remélem, mindenki az lesz!” Majd Kovács, a konferencia moderátora nyitotta meg a rendezvényt. Bodnár Mónika, Miskolcon élő néprajzkutató és leánya, Sári Katalin geológus az egykori Torna vármegye bányászatát és annak kultúrtörténeti emlékeit ismertette. A vármegye pontos határait kijelölni nem lehet – mondta az előadó –, mert az idők folyamán változtak, majd 1873-ban végleg Abaújhoz csatolták. Trianonban „igazságosan” 21 település került Csehszlovákiához és ugyanannyi maradt Magyarországon.
Ha bányászatról beszélünk, akkor senkinek sem Torna megye jut eszébe, hanem Gömör, vagy Selmecbánya.
Mégis meg kell említenünk, hogy Dernőn öntötték a pestbudai Lánchíd egyes elemeit.
Később Dernőt Gömörhöz csatolták, de akkor még Torna vármegye részét képezte. Ráadásul ott öntötték azokat a vaskereszteket is, melyeket a környék temetőiben is szép számmal találhatunk. Az előadó be is mutatott néhányat. A nyersanyaghoz nyilván a környéken jutottak hozzá.
A kutatók kimutatták, hogy négy kovácsi volt a megye területén, ami vasművességre utal. Ezen az alig 620 km²-es területen 13 településen voltak kőbányák, öt helyen homok- és kavicsbánya, három lignitbánya, szintén három gipsz- és anhidritbánya, Tornaszentandráson egy vasércbánya. De bányásztak e területen márványt is. Zsarnón Koós József fekete és szürke márványt termelt. Horvátiban és Bódvavendégiben szintén létezett egykor ilyen bánya.
Bánya vagy tájseb? – tette föl a költői kérdést az előadó. Számára az igazi kérdést azonban az jelenti, hogy hogyan hasznosították, mit jelentett a térség életében. A házak egy része kőből épült, de emeltek ezekből az anyagokból kriptát, faragtak sírkövet és használták szemöldökfának, építkezési segédanyagként.
Ezután Lőrincz Árpád, ahogy magát jellemezte, amatőr bányatörténész beszélt a Gömör vármegyei bányászatról és annak kultúrtörténeti emlékeiről. Kutatásait hobbiként végzi.
Gr. Andrássy Géza mondotta: „Mi gömöriek szeretjük szűkebb hazánkat «Kis-Magyarországnak» nevezni, mert ami kincsek hazánk egyes vidékein elszórva találhatók, azok mind megvannak nálunk – kicsiben.” Nem hiába nevezik ezt a területet Gömörországnak.
Mégha nincs teljes konszenzus a kutatók között, többen úgy vélik, a bányászat ezen a területen a rómaiak idejében kezdődött. Ugyanis Cornelius Tacitus: Germania (98-106 k. íródott) c. munkájának egyes leírásaiban Gömörre vélnek ismerni.
Az előadó elismerte, nincs tárgyi bizonyítéka, amit azzal a meglepő véleménnyel magyarázott, hogy a terület régészetileg nem kellően kutatott.
Rozsnyó címerében egyesek a három rózsában az aranyat, ezüstöt és rezet látják, de az arany bányászata nem volt jelentős (lelőhely: Rozsnyó, Berzéte, Csucsom). Az ezüstté viszont igen (Rozsnyó, Dobsina, Csetnek). Rezet Dobsinán és Rozsnyón bányásztak. A dobsinai kobalt- és nikkelbánya a legjelentősebb magyarországi bányának számított. Ólmot és cinket Pelsőcardón és Martonházán, higanyt Alsósajón, Rozsnyón és Dobsinán. Antimont Betléren, Csucsomban és Rozsnyón bányászták.
Gömörben mindig a vas és acél volt a legfontosabb. Ennek Rozsnyó volt a központja, de Dobsinán és Vashegyen is bányászták. 1899-ben a megyében 204 690,9 t nyersvasat állítottak elő, ami a Magyar Királyság vasgyártásának 45,3%-át jelentette. Andrássy Manó, a „vasgróf” alakja megjelenik Jókai Mór: Az arany ember c. regényében is.
A rozsnyói Mettercia oltár (1513) előterében Szent Anna, Szűz Mária és Jézus Krisztus, a háttérben viszont a bányászat és kohászat minden egyes lépcsőfokát láthatjuk a kitermeléstől a feldolgozáson át.
Ez az az első festmény a világon, mely a bányászattal foglalkozik. Az általa ábrázolt táj Csucsom mellett található.
Kovács Ágnes a vendégi kőfejtő történetét ismertette, hozzá Veres József, néhai kassai iparista tanár fényképeit vetítette. Ezeket a miskolci múzeum vásárolta meg az örökösöktől és bocsátotta rendelkezésre. „A bányában az 1880-as indult meg osztrák pénzemberek kezdeményezésére a mészkő termelése…” – írta Fecsó Pál tanár az Új Szóban 1981-ben. 1896-ban Koós József márványbányájaként emlegetik. 1909-ben már hirdetik az itt gyártott „kiváló minőségű meszet”. A bányát hivatalosan 1910-ben nyitották meg, de 1914-ben csődbe jutott. Trianon után Csehszlovákia része lett, tulajdonosai változtak, az üzemet modernizálták. 1938-’45 között Magyarországhoz tartozott. 1949-ben államosították, 1953-ban bevezették a villanyt. 1969-ben megépült a tornai cementgyár, fittyet hányva a környezetvédelemre. Közben a tulajdonosok, ill. a bérlők váltakoztak. A bányában nők is dolgoztak már ekkor, habár a munka elsősorban férfierőt kívánt. 1978-ban leálltak a mészégetéssel, de a mészkő termelése tovább folyt. Végülis a bányát az Ametys kft. vállalat bérelte 1998-tól, majd 2008-ban vásárolta meg és azóta is üzemelteti.
Mivel a nemzetközi pályázatot Vendégi Bükkábránnyal nyújtotta be, ahol a Jószerencse Házát ennek köszönhetően 2020. július 10-én nyitották meg. Hanvai György e település lignitbányájának történetét ismertette, mely 1985-ben indult.
Az MVM Mátra Energia Zrt. működteti. A mátrai hőerőművet látja el lignittel a visontai bányával egyetemben. Bükkábrányban eddig összességében 120 millió tonna lignitet termeltek ki. Ennek zömét a hőerőmű hasznosítja, kis részét a nagybányai hőerőmű vásárolja meg . Az egyéni fogyasztók aránya elenyésző. A felszíni művelés során a humuszréteget külön tárolják, mert azt a rekultiváció alkalmával hasznosítják.
Munkájuk során régészeti leletek is előkerülnek, erre is tekintettel kell lenniük. A rétegvizet el kell távolítani, így ivóvíz-minőségű vizet termelnek, melynek egy része ásványvíznek minősül, de egyelőre nem palackozzák.
A talaj vízgazdálkodását a kitermelés nem érinti hátrányosan, az egyensúly automatikusan helyreáll.
Eleinte kiskotrós technológiával dolgoztak. 1990 óta nagygépeket alkalmaznak. Az egyik marótárcsás kotrógép 1.000 m³-t termel ki óránként. A legnagyobb monstrum tárcsájának átmérője 12 méter, magassága 27 méter. 8 milliárd forintba került, elemeit nyolc országban gyártották, 8 hónap alatt szerelték össze. Több mint 1800 tonnát nyom.
Elméletben óránként 6.700 m³-t termel ki. Ez a világ legnagyobb kompakt marótárcsás kotrógépe.
Az egyik meddőhányó színösszetétele nagyon festői volt, amit az előadó be is mutatott
A konferenciát követően a bányászati múzeum ünnepélyes megnyitására került sor az egykori iskolaudvaron. Először Zsóka János helyi plébános szentelte föl az épületet.
Márk evangéliumából az Úr szavait idézte mennybemenetele előtt: „…hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.” (16, 15b). Fecsó Kassai Yvett, péderi református lelkipásztor a Krónikák II. Könyvéből idézett: „Kiválasztottam és megszenteltem ezt a házat azért itt lesz a nevem örökké, itt lesz a szemem és a szívem mindenkor.” (7, 16)
A megjelenteket Bódvavendégi polgármestere és Bodzán Antal, Bükkábrány alpolgármestere üdvözölte. Az utóbbi külön kiemelte a mindenkori szívélyes fogadtatást, amit viszonozni kívánnak.
A bányászati múzeum állandó kiállításának bemutatását Kovács Ágnes, a kiállítás tervezője végezte. Elmondta, a nulláról indultak, semmilyen dokumentummal nem rendelkeztek. A helybéli polgármester egy kivételével, minden kívánságát teljesítette, így mindenkinek hasonlót kíván.
A pályázat az istálló rendbehozatalára volt elég. Minden más a szponzoroknak, segítőknek, az összefogásnak, nem utolsó sorban pedig az Ametys kft.-nek volt köszönhető.
A polgármester virágcsokrot nyújtott át Kovács Ágnesnek és Danka Hodemarskának, az Ametys képviselőjének.
Az ünnepélyes szalagátvágás után a vendégek, majd a nagyközönség is megtekintette a két helyiséget. A tárlat viszont nem kész, mert szállítás közben a vitrinek összetörtek így azok anyaga egyelőre nincs kiállítva. Nyomon követhető a bánya története napjainkig, korabeli fényképek, kőzetek és azok frakciója, szerszámok, öltözék, aktatáska, de az udvaron egy dömper platója is megtekinthető. Egy gazdagon illusztrált kétnyelvű ismertető füzet is készült ebből az alkalomból, amit Kovács Ágnes állította össze.
A résztvevőket ünnepi ebéd várta. A műsor végén föllépett a bódvavendégi férfikar.
(Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
