Kincses Kárpát-medence – A magyarság hagyományos értékei címmel augusztus 9. és 15. között rendezik meg a XXV. Országos Ifjúsági Honismereti Akadémiát. A Honismereti Szövetség első határontúl szervezett konferenciája Erdélyben, Kalotaszentkirály-Zentelkén várja az érdeklődő középiskolás diákokat (és felkészítő tanáraikat) a Kárpát-medence minden vidékéről.

Az ifjúsági akadémia célja továbbra is, hogy a honismeret-helytörténet-kultúrtörténet iránt kiemelkedő érdeklődést tanúsító, és abban eredményt elérő diákoknak olyan találkozási lehetőséget biztosítsunk, ahol bemutathatják kutatási eredményeiket.

További cél, hogy a diákkonferencián hallottak alapján gyarapodjanak ismereteik – vagyis a tehetséges fiatalok fejlődését segíthessük.

A rendezvényen előadások és tanulmányutak révén ismerkedhetnek a magyar hagyományokkal és szokásokkal az akadémia résztvevői. A diákok 15 perces korreferátumokban dolgozzák fel, mutatják be településük, tájegységük, régiójuk népművészetét, választott helyi értékeit.

A gazdag programban lesz falunéző séta, táncház, kincskereső kvízjáték és a résztvevők a népi mesterségekkel is megismerkedhetnek kézműves foglalkozások keretében. Közösen felfedezzük Kolozsvár múltját és értékeit, Kalotaszentkirályt és környékét.

A jubileumi akadémia fővédnöke V. Németh Zsolt kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos, aki Kincses Kárpát-medence – a Magyar Értéktár címmel tartja meg a konferencia nyitó előadását.

A rendezvény fő támogatója a Nemzeti Kulturális Alap, valamint Kalotaszentkirály Község Önkormányzata, az Ady Endre Általános Iskola, Kalotaszentkirály és a Kőváry László Honismereti Kör is segítik az egyhetes konferencia és tábor sikeres megrendezését – tájékoztatta a Felvidék.ma-t F. Nagy Veronika, a Honismereti Szövetség országos titkára.

(Felvidék.ma)