Fotó: Dömötör Ede

Soóky László Assziszi Szent című abszurd játékát már az előző évben szerették volna műsorra tűzni az alkotók, de a járványhelyzet sajnos – oly sok minden más rendezvénnyel együtt – lehetetlenné tette a bemutatását.

Az Assziszi Szent Soóky László utolsó monodrámája, a történeti trilógia – A nagy (cseh)szlovákiai magyar csönd, az Egy disznótor pontos leírása és A nagy (cseh)szlovákiai magyar forradalmi gulyásparti – tragikomikus epilógusa.

Ebben a játékban már nincs történelmi helyzet, sem kitörési lehetőség, a mesélő már nem létező helyszínről tudósít, s meséli el, milyen körülmények között futott zátonyra egyik vagy másik változtatási szándék.

Ehelyett a főszereplő kemény, ironikus hangvételben, önmagát sem kímélve, összegzi az elmúlt évtizedek eredményeit: eltűnődik az elhalasztott lehetőségeken, elemzi a túlélési stratégiákat, felvázolja az önfelmentés és a gyávaság következményeit.

A rendező Telihay Péter így vall az előadásról: „Soóky Laci utolsó színpadi szövege vádbeszéd. (Ez is az eredeti címe: Assziszi szent vádbeszéde). Elkeseredett düh, kíméletlen, megátalkodott szomorúság és vitriolos irónia a kerozin Soóky szárnyaló átkainak turbináiban. A hős, aki az életét is kockára téve nekiment minden sorompónak, átvitt és valóságos értelemben is, most összegez. Keserű, néha bántó, a személyeskedéstől sem mentes szövegének, mellyel népét és vezetőit ostorozza, saját sorsa és története ad hitelt.

A mi előadásunk azonban túllép a szerző által kínált kereteken. Show ez, konferansz, stand up comedy, kabaré.

Egy vidéki hakniművész utolsó nagy dobása, privát küzdelem az elmúlással. A művész agóniája szimbólum: a közösség elmúlásának, hosszú agóniájának szimbóluma, melyből vétetett.”

Az előadás címszerepében Culka Ottót, a Komáromi Jókai Színház művészét láthatják az érdeklődők, Klaudia – Assziszi asszisztense: Molnár Xénia. Az előadás zenei munkatársa Pálinkás Andrássy Zsuzsanna, az előadás díszlete Telihay Péter tervei alapján készült. Dramaturgként Varga Emese dolgozott a produkcióban.

Az előadás a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával jött létre.

Az Assziszi Szent című produkciót 2021. augusztus 17-én 19 órai kezdettel mutatják be a Komáromi Jókai Színház Benkő Géza Stúdiószínpadán.

Részlet az drámából:

„A gyávaság kisebbségi létünk kulcsa. Ez a kulcs a semmi lakatján fityeg. A gyávaság nem velünk született erény, de nem ám! Anyánk nem lehetett gyáva, hiszen világra hozott minket; mindegyikünket egy-egy anya. Ebbe a közegbe. Gyávaságunk szerzett gyönyör, valami pajkos idomítás részeredménye. Idomáraink idomítási eszköze a hazug, ám rendkívül szenvedélyes demagógia. Fekete mágia: gyönyörűséges rontás.”

(Sajtóközlemény)