Saját filmek forgatásával a 90-es években kezdtem foglalkozni. Dokumentumfilmeket, úti filmeket készítettünk, s munkáink során nem a talmi, a bulvár-témákat kerestük, leginkább a kulturális értékekre helyeztük a hangsúlyt. Ennek jegyében, a film hanganyagának is tükröznie kellett célunkat. Afrikai forgatásaink zenei szerkesztései különösen izgalmas feladatot jelentettek. A portugál felfedezések idejét például reneszánsz művek, mint például a La Folia kísérte, a gyarmati rendszer emlékeiről készített filmkockákhoz az angol Elgar műveiből válogattam, a fekete lakosság bemutatásánál Dvořák Amerikai kvartettjét (régi nevén Néger kvartett) használtam.
Igazi áttörést jelentett munkámban, amikor a kelet-fokföldi Grahamstown-ban felkerestem a Nemzetközi Afrikai Zene Könyvtárat (ILAM). Az 1954-ban alapított intézet Afrika egyik legnagyobb zenei gyűjteményét kezeli, kutatásokat finanszíroz, s 1929-től gyűjtött hanganyagát kutathatják az érdeklődők.
Egy könyvtárosnak vázoltam jövetelem célját, aki két CD zenei anyagát ajánlotta filmjeimhez. Ezeket a darabokat három dél-afrikai, később kenyai filmemhez is használtam.
Kenyában, Mombasában forgattunk. A film elég összetett volt, benne az egykori angol gyarmati örökség, a helyi hagyományokkal keveredett, s két ott élő magyarral is készítettünk interjút. A régmúltat egy olasz eredetű udvari tánc, a pavane képviselte, a koloniális időkből Ralph Vaughan Williams angol zeneszerző balettzenéje csendült fel, a Masque for Dancing igazán eredeti műve a XX. századi mesternek, s itthon nem volt ismert. A helyi hagyományokhoz, a már említett anyag mellett egy Amadinda Ütőegyüttes felvételt szántam, igazi jó hangulatot nyújtott, s híven szolgálta a témát. Két magyar honfitársunk is szerepelt a moziban, akik régen hagyták el hazájukat.
Az általuk elmondottak alá-közé Hubay Jenő pusztai hangulatot sugalló háromtételes művéből, s Hat darabjából csemegéztem.
Jutalomjátéknak tekintettem, mikor egy hét alatt két törökországi filmet is leforgathattam. Őrült tempóban folyt a munka, de ez a sietség a filmkockákon már nem látszik. Antalyában és Kappadókiában is számos kultúra keveredett az évezredek alatt, így a bőség zavarával küzdöttem. A római időket Vivaldi hárfamuzsikája, s Jacob van Eyck furulyamuzsikája idézte. Myrában, a Szent Miklós városában felvettekhez a Schola Hungarica Szent Miklós játékok című lemezéről válogathattam.
Mivel a Mikulást mindenki a gyerekekkel hozza összefüggésbe, s a vágóképeken számos gyermek szerepelt, őket Dohnányi Ernő Változatok egy gyermekdalra című opusa kísérte.
A török korszakhoz a Kecskés régi zenei együttes Régi török zene Európában felvételének darabjait hívtam segítségül. A Hungarotonnál gyakran dolgoztunk a híres török karmesterrel, Hikmet Şimşekkel, a hangfelvételeken számtalan török mű szerepelt, mint például Cemal Resid Rey Scénes turques (Török jelenetek), így nem fájt a fejem, hogy nem autentikus darabokkal festettem alá a török történelmet, s a török tájakat. Még folytathatnám a sort, mikor Bali filmemben a gamelán zene állt a középpontban, vagy mikor a tunéziai zsidóságról forgattam, mediterrán zsidó, szefárd muzsikák tették változatossá a filmkockákat.
(Csermák Zoltán/Felvidék.ma)
