Egyik leghíresebb filmjével idézi meg Latinovits Zoltán halhatatlan emlékét a közmédia. Születésének 90. évfordulóján, szeptember 8-án az Örkény István Tóték című kisregénye alapján készült, Isten hozta, őrnagy úr! című filmet tekinthetik meg a Duna Televízió nézői.

Idén 45 éve, hogy már nincs közöttünk, és 90 éve, hogy megszületett. Latinovits Zoltán emléke mégis élénken él a színházlátogatók és a filmnézők emlékezetében egyaránt. Született őstehetség volt, akit méltán emlegetett „Színészkirály”-ként a szakma és a közönség. Habár rövid élete volt ­­– mindössze 44 évet élt –, pályája alatt több nagyszabású produkcióban szerepelt. Ő maga a színházi színészetet sokkal előbbre sorolta, azonban tagadhatatlanul a magyar filmművészet óriásává vált. A színművész előtt születésének 90. évfordulóján az 1969-ben bemutatott, Isten hozta, őrnagy úr! című filmjével tiszteleg a közmédia, amelyben Latinovits a címszerepben tűnik fel. Fábri Zoltán klasszikusát szeptember 8-án, szerdán 20:40-től tűzi műsorára a Duna Televízió.

(MTVA/Felvidék.ma)